MAGYAR SZÍNPAD 1891-1892 (1. évfolyam 1-8. sz., 2. évfolyam 1-7. sz.)
1891-11-05 / 5. szám
3 MAGYA K SZINPAD. séges megfelelő garancziák hiányában; de azért színigazgatókká teszi őket, mintha csak az ügynököket akarná minél többszörös jogdíjakhoz juttatni. A tanács vidéki tagjait, kik az ilyen vállalkozókat ismerik, kötelessége szerint nem hivja föl véleményadásra, vagy csak elvétve, mintha félne a tagadó véleményektől. Hogy az ily kétes vállalkozásoknál működő tagok mihamarább nyomorba jutnak, azzal, ugy látszik, nem igen törődik. Ezek volnának nagyjából azok a kérdések, melyek sürgős megoldást igényelnek. Azon fölfogásból indulva ki, hogy az irodaigazgató kell. hogy a színészet érdekeinek lankadatlan harczosa s buzgó előmozdítója legyen, azt hiszem, nem cselekszem helytelenül, ha becses figyelmét az általam elősoroltakra előre fölhívom azon hozzáadással, hogy az előmunkálatokat az előadott értelemben mielőbb tegye meg s hasson oda, miszerint azoknak keresztülvitele ne késsék sokáig a feledés éji homályában. Egyúttal mellékesen megjegyzem, hogy talán nem csalódom, ha azt vélem, hogy a színészet egyeteme nagyon szívesen venné, ha a szerkesztésében megjelenő hivatalos lap hasábjain az ily s ehhez hasonló kérdésekmegoldására vezető módozatokat tárgyalná természetesen a művészeti különböző tanulmányok, aesthetikai fejtegetések stb. társaságában a helyett, hogy személyes ügyeiről s arról a nevezetes újságról regél számokon keresztül, hogy ifj. Pázsi János derék fiatal üzletember most kibérelte a nyugdijházban lévő vendéglőt, most abba behurczolkodott, most megnyitotta, a reliefek ott díszlenek a palota homlokzatán stb. Mi köze az ilyesmikhez a színészetnek? Akkor bizonyára nem kellett volna a tagsági dijakat négy forintra emelni s kárpótlásul (!) a hivatalos lappal kedveskedni, ily kényszer alkalmazásával biztosítván fenállását. Jött volna az előfizető magától. Somogyi Károly, kormánytanácsos és színigazgató. Prielle Kornélia jubileuma. Budapest, 1891. nov. 4. »IIa szenderegve, multakról álmodol, Nyíló babér köszöntse ébredésed . !« Széles szalagra, arany betűkkel iratta nemrég ez édes pár szót Kolozsvár város közönsége, s egy diszes emléktárgy kíséretében hodolata nyilvánításául odanyújtotta Prielle Kornéliának, a nemzeti színháznak ragyogó művésznőjének, a kit most, mint színészetünk ötven éves dicső múltjának megtestesítőjét ünnepeli az egész ország. Mennyire tolmácsolja ez a néhány édes bűvös szó azt a rajongásszerü csodálatot, melyet e halhatatlan művésznő iránt jártában mindenfelé táplálnak, s milyen hü kifejezője ez annak a határtalan szeretetnek, a mely lelki jóságánál és idealisztikus gondolkozásánál fogva egész pályáján osztály részéül jutott.. Örök ifjúságban tölté el Prielle Kornélia ez ötven évet, örök dicsőségtől könnyezve, melynek soha el nem halványuló sugarai árasztották el minden lépését. Ott volt nemzeti színészetünk bölcsőjénél, a mikor még a gyügyülő kisded csak nagy nehezen mozgott a maga lábán, s csak az első apostolok lánglelke és törhetetlen hazafisága tartotta ébren, s ott van most ötven hosszú év multán tündöklő művészetének teljében, nemzeti színészetünk első csarnokában, mely most már büszkén hirdeti küzdelmes múltjának dicső diadalait, és magában rejti egyszersmind a még dicsőbb jövő korszakát is. Ótt van pedig ugyanazzal a frissességgel, ug3 ranazzal a bájjal, mely ötven év előtt első fellépésekor ragadta hódolatra bámulóit, ugyanazokkal a sokat kifejező mély tüzű szemekkel, a mely lelke naivitásának, s a keblében lakó csodálatosan mély érzésnek máig is leghűbb kifejezője. Ma jubiláris előadásán is csak ez a fiatal Prielle Kornélia van előttünk a „Nagy mama" szerepében, a ki 1845. deczember 17-én Szigligeti „Zsidó" czimű színművének Lizi szerepében bájolta el a közönséget, s ma is csak olyan lelkesedéssel tapsolunk bájos művészetének, mint a mikor a Melindákat alkotta meg, és ma is csak olyan áhítattal csodáljuk az az égi adományt, mely neki osztályrészéül jutott. Prielle Kornéli a, a ki eltörölhetetlenül irta bele nevét a magyar színészet történetébe, nem szorul arra, hogy épen ma mártsuk tollúnkat a dicsőítés csillogó színeibe, mikor az elismerés a trón magasából époly bőven érte, mint a mily lelkesedéssel sietett letenni lábai elébe hódoló tiszteletét az egész magyar színészet. De az iinnepeltetés maga, mint a messze magasból jövő csillagsugár, a dicsőség hideg fénye maradna csupán, — a mire a mai ünnepben a művésznő igazán büszke lehet, az az a tudat, hogy az egész nemzet szeretetének minden melegével részt vesz benne. Az a felszázad, melyet S z. Prielle Kornélia a magyar színpadon eltöltött, egygyé vau forrva a nemzeti aspirácziók sok- nagy küzdelmével és a művésznő, a kit ma ünnepeltünk, egyike volt azoknak a keveseknek, a kik az elnyomatás korszakában ép oly hévvel ápolták a nemzeti géniusz féltett kincsét a nemzeti nyelvet. Prielle Kornéliának megadatott az a kegy, hogy megélje annak az eszménynek a diadalát, a melyért küzdött s ha a magyar színpad elérte azt a magas szinvonalat, melynél fo gva méltán sorakozik a nagy nemzetek elsőrangú műintézetei mellé, a ma megünnepelt művésznő egész joggal mondhatja el magáról: „Derekasan kivettem részemet ebből a munkából!" A mai ünnepély tehát nemcsak iinnepeltetés volt, a dicsőítés értei méhen véve ezt a szót, hanem lerovása a szeretet ama hálájának is, mely méltán megilleti azokat, a kik nemzetükért fáradtak. * A jubileum ünnepélye a nemzeti színház színpadán vette kezdetét, üj liázy Ede pont félhétkor karonfogva vezette a színpadon összegyülekezett nemzeti színházi tagok és a testvérintézetek küldöttei elébe az ünnepelt művésznőt, a kit kitörő éljenzésekkel fogadtak. Elsőnek Zichy Géza gróf intézett üdvözlő beszédet a művésznőhöz és átnyújtotta neki a király kitüntetését, az arany érdemkeresztet. A művésznő meghatva mondott köszönetet a kitüntetésért és kiemelte, hogy nagy örömöt szereztek neki azzal, hogy a mai estére tartották fenn a királyi kitüntetés átadását. Ezután a nemzeti színház igazgatósága nevében Paulay Ede a következő beszédet intézte a művésznőhöz, átadva neki az igazgatóság babérkoszorúját: Tisztelt művésznő! Kedves pályatársunk! A nemzeti színház igazgatósága a művészi érdemek ezen jelvényének átnyujtásával ad kifejezést elismerésének, tiszteletének és hálájának, a miért a magyar színművészet ügyét ötven éven és különösen a nemzeti színház czéljait ..már harmincz éven át oly sikeresen előmozdította. Örömmel ragadjuk meg a mai ünnep alkalmát, hogy a nagy művésznőt, a tisztelt barátnőt, és a kedves pályatársat üdvözöljük, hogy annak, a ki művészi lelkének magasröptű szárnyalásával biztosította magának a halhatatlanságot, életének még teljes erejében fejezhetjük ki azon reményünket, hogy ez érdemek intézetünk jövő történetében is nagyon sokáig foguak köztiink ragyogni Éljen sokáig! A nemzeti színház tagjai arany érmet verettek a jubileum emlékére, melynek egyik oldalán babérkoszorú közepén ez a két szó van: „Ötven év", másik oldalán e szavak: „Nemzeti színház tagjai, 1891. nov. 4." Az emlékérmet Mihályfi, a nemzeti színház tagja nyújtotta át a művésznőnek szép beszéd kíséretében. A m. kir. opera nevében Odry Lehel tolmácsolta a szerencse kivánatokat A népszínház nevében pedig Szirmai Imre mondott lendütetteljes beszédet. Yégíil Lukácsi Sándor az Országos s zinésze gyesül et nevében ezekben a szavakban üdvözölte a művésznőt: Tisztelt művésznő! A magyar szinész-egyesület és a benne összepontosult n agyar vidéki színészet szintén részt kivánt venni iinnepeltetésed dicsőségében, elküldte általunk tiszteletének, szeretetének és megemlékezésének szerény koszorúját, fogadd szívesen azoktól, kik büszkén emiitik nevedet, a kik igaz szeretettel gondolnak rád, kiknek a művészet terén példányképük vagy. Áldjon meg az Isten, és tartson meg számos évig erőben jó egészségben, hogy még sokáig lehess a magyar színművészet, öröme, büszkesége. Ugy a népszínházi személyzet, mint a szinészegyesület szép babérkoszorúval tisztelte meg a művésznőt.
