Miller, Arthur: Drámaíró, színház, társadalom (színházi írások) - Korszerű színház (Budapest, 1984)

I.

nak, hanem nagynak is tartunk, végső soron egyetlen kérdés valamely aspektusával foglalkozik: hogyan élhetünk összhangban a világgal? Hogyan és miképpen harcoljunk, mit kell megváltoztatni vagy legyőzni önmagunkban vagy a környezetünkben ahhoz, hogy megtaláljuk a biztonságot, hogy szeretet vegyen körül bennünket, hogy ne nehezedjen nyomás a lelkünkre, hogy úgy érezzük, megtaláltuk önmagunkat, és nem vesztettük el önbecsülésünket, szóval hogy a miénk maradjon mindaz, amit mindannyian a családdal kapcsolunk össze emlékezetünkben?

Persze minden olyan kísérlet eleve gyanús, amely az összes nagy témát egyetlen mondatban foglalná össze. De ez a mondat — „Hogyan élhetük öszhangban a világgal?" — valóban kulcs a nagy drámák belső világához. Különösen a modern drámák esetében nyilvánvaló ez. Ha ugyanis egy drámának nem ez a központi kérdése, komolyan se vesszük. Ha például Az ügynök halála csupán arról a harcról szólna, amelyet az apa és fia vív egymás elismeréséért és a megbocsátásért, a darab sokat vesztene jelentőségéből. De ahogy a dráma szétfeszíti a családi kör kereteit, és belép a társadalmi szférába, felölelve a társadalmi helyzet és a társadalmi elismerés kérdéseit is, horizontja kiszélesedik, és a darab túllép az egyéni sors ábrázolásán egy olyan általánosabb sorsábrázolás felé, amely voltaképpen mindenkit érint.

Ugyanezt mondhatjuk el, bár más okokból, például A vágy villamosáról. Ez is könnyen maradhatott volna puszta pszichopatológiai tanulmány, ha ez a motívum nem csupán egy része volna annak a problémának, amelyről beszélünk. Ebben a darabban Blanche Dubois és az a fajta érzékenység, amelyet képvisel, éppen attól omlik össze, hogy Blanche-nak el kell hagynia az otthon és a család óvó melegét, és ki kell lépnie a közömbös és embertelen külső világba. Egyszóval egy kicsit mi is bűnösnek érezzük magunkat Blanche és Willy összeomlásában, hiszen nem a családon belül, hanem azon kívül érte őket a csapás. Ez pedig minket is jobban érint, hiszen egy társadalmi tény tanúi vagyunk.

Kulcskérdésünknek van egy másik oldala is. Ha megfigyeljük a nagy drámákat, például a Hamletét, az Oidipusz királyt, a Leart, mindenekelőtt azt kell látnunk, hogy ezek a darabok valami veszteségről szólnak, arról, hogy az ember elveszíti hajdan volt boldogságát, mégpedig igazságtalanul; azt a boldogságot vagy

87