Miller, Arthur: Drámaíró, színház, társadalom (színházi írások) - Korszerű színház (Budapest, 1984)

I.

világ, ahol szüntelenül hoznak-visznek mindent, csak az időt nem hozza vissza semmi.

A darab stílusa absztrakt realizmus. Azért lett belőle egyfelvonásos, mert pontosan annyit akartam ^mondani minden szereplőről, amennyiből a néző képet kap arról, miért írtam meg a darabot - pontosan ennyit, és nem többet.

Már hosszú idő óta szerettem volna eltérni a Broadway „követelményeitől", már ami a darabok terjedelmét illeti — ez volt a másik ok, amiért ez a darab csak egy felvonásból áll. Az ember egy mondattal, egy betűvel, egy pillantással vagy egy felvonással csodálatos dolgokat mondhat el. Magatartásom a Broadwayn persze gyanakvást keltett, kezdőkhöz illő szárnypróbálgatásnak tartották. Én viszont egyre rövidebb drámákat szeretnék írni. Egy golyóval nehezebb célba találni — talán azért.

A Pillantás a hídról azért lett egyfelvonásos, mert egész egyszerűen nem volt olyan pontja, ahol még a történet vége előtt le lehetett volna zárni egy felvonást. Míg a darabot írtam, folyton ezt a pontot, pillanatnyi szünetet kerestem, de nem találtam. Terjedelmét tekintve a darab tulajdonképpen egyetlen oldallal sem rövidebb, mint egy háromfelvonásos, és csak egy kicsit kellene hozzátenni ahhoz, hogy ez nyilvánvalóvá váljon.

De éppen ez a kicsi, a téma további kifejtéséhez szükséges anyag volt számomra olyan, amilyennek nem lett volna szabad lennie. Ugyanúgy, ahogy Két hétfő emléke, ez a darab is évekig foglalkoztatott, és ugyanúgy jártam vele, mint azzal: nem értettem, miért nem bontakozik tovább a történet. Végül rájöttem, hogy az embernek annyit kell elmondania egy darabban, amennyit tud, és ezekről a dolgokról én egész egyszerűen csak ennyit tudok. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem tudnék többet mondani a szereplőkről, sőt nagyon is sokat tudnék még mondani róluk, annyit, hogy több darabra elég lenne. Ráadásul a Pillantása hídról bizonyos pontokon egyenesen kínálja magát a bővebb kifejtésre, mégpedig a téma szubjektív oldalának kifejtésére, hiszen számos olyan eleme van, melyek végső kiaknázását a kordivat is lehetővé tenné. Végül is megvan benne a vérfertőzés, a homoszexualitás motívuma is, és semmi kétség, hogy még egy tucat neurotikus magatartásmintát áshatnék elő belőle, ha akarnék, nem is beszélve a törvényszegés kérdéseiről. Lehetett volna lassanként kibontakozó történet is, amelyben egyenként, fokozatosan érte-80