Miller, Arthur: Drámaíró, színház, társadalom (színházi írások) - Korszerű színház (Budapest, 1984)
I.
sülnénk a főhős életének korábbi motívumairól, míg végül már azt is tudnánk, milyen viszonyban van a szüleivel, a nagybátyjával, a nagyanyjával, és valahol a második felvonás vége felé életének arról az eseményéről is tudomást szerezhetnénk, amely elkerülhetetlenül a tragédia felé sodorta. Viszont valahányszor „mélyebbre" ástam Eddie életében, „mélyebbre" hatoltam azoknak a szubjektív erőknek a boncolgatásában, amelyek azzá tették, ami, visszahúzott valami ellentétes irányú erő. Ez az erő a forma parancsa volt, a darab igazi formájáé, amely olyan szikáran jelent meg előttem, mint egy csupasz árboc vagy egy kopár szikla a tengeren. Elsősorban az ragadott meg ebben a történetben, mikor először hallottam, hogy milyen nyílegyenesen, milyen lélegzetelállító egyszerűséggel halad a végkifejlet felé. Úgy gondoltam, éppen ebben a szikárságban, ebben a célra törésben, ebben a pucér „csontvázszerűségben" keresendő a történet lényege és vonzereje, ezen tehát nem szabad változtatnom. Ez esetben a történethez való hűség egyértelmű volt azzal, hogy hű maradok a főhőshöz. Úgy éreztem, Eddie Carbone naivitása, mellyel vélt ellenségére támad, az a mód, ahogy nyíltan és azonnal ellene fordul, ahogy nyersen ki tud tárulkozni egy majdhogynem idegen ember előtt, amilyen világosan látja, hogy a dolgok milyen veszedelmes irányt vesznek — tehát maguknak az eseményeknek a minősége, a szövete sokkal többet mond a szereplők belső életéről, mint a hagyományos, részletező lélekelemzés, amely megtörte volna azt a logikus, nyílegyenes ívet, melyen Eddie a vesztébe rohant. Van egy másik oka is, hogy a darab mindössze egy felvonásból áll, mégpedig az, hogy a szereplőket pusztán tetteik szempontjából vizsgáltam; mert egyébként,amikor passzívak, nincs semmi új, lényeges jellemvonásuk. Azért hangsúlyozom a „lényeges" szót, mert unom már azokat a darabokat, amelyek tele vannak egy csomó hiteles és helyénvaló, de a történet megértése szempontjából teljesen fölösleges információval. Amikor ezt a darabot írtam, abból a feltételezésből indultam ki, hogy a néző is olyan, mint én, és legalább egyszer szeretné látni a szereplőket mozgató erők kecses, magasan ívelő, mindvégig követhető pályáját, egészen a végső robbanásig. De nem csak ezért hagytam el a darabból minden ékítményt. Aznap este, amikor szomszédaim elmesélték nekem az esetet, 81 ■
