Miller, Arthur: Drámaíró, színház, társadalom (színházi írások) - Korszerű színház (Budapest, 1984)
I.
A mi nemzedékünk tehát nem ugyanazokat a kérdéseket teszi fel a társadalmi drámával kapcsolatban, amit Ibsen, Csehov vagy Shaw. Ők, valamint a harmincsas évek drámaírói — akik egyrészt továbbfejlesztették az ő elképzeléseiket, másrészt átvették formai megoldásaikat — vagy a minduntalan teljesítményre törekvő ember torz vonásait ostorozták, vagy a szocializmust dicsérték mint a problémák mindenható gyógyszerét. Minél elterjedtebbé válik világszerte a gépi technika, és minél tökéletesebb lesz a távközlés technikája Amerikában és a világ többi országában is, annál közelebb van az a pillanat, amikor rá fogunk ébredni az igazságra. Úgy érzem, rájövünk majd, hogy akár a társadalom javáért, akár a profitért termelünk (tekintet nélkül arra, hogy melyiknek mi az előnye - előnyei ugyanis mindkettőnek vannak), az egész dolognak semmi köze ahhoz a kérdéshez, amit a görögök oly nagy nyomatékkai tettek fel nekünk: hogyan kell élnünk? Milyen alapon döntsünk, milyen végső forrásból kell merítenünk, hogy olyan értékrendet hozhassunk létre, melynek értelmében az ember megtanulja becsülni önmagát, amely a társadalom sorsának alakításában igaz emberi hangot üt meg, és mindenekelőtt olyan életcélt jelöl ki az ember számára, amely nem egyetlen ember egyedi célja, de nem is veti alá az embert a gépnek, amely az ő szolgálatára hivatott? A mi nemzedékünk életében a társadalmi drámának túl kell lépnie a társadalmi kapcsolatok szövevényének elemzésén és bírálatán. Az emberi lét mélyére kell ásnia, hogy megmutassa, mire van szükségük az embereknek, és hogy ezt kivetíthessük és kiterjeszthessük az egész társadalomra. Ma tehát, ha jól akarja tenni a dolgát, a társadalmi drámák írójának sokkal jobb pszichológusnak kell lennie, mint elődeinek, de legalábbis tisztában kell lennie azzal, milyen kárba veszett próbálkozás önmagában ábrázolni az ember belső életét. Ez ugyanis azzal a veszéllyel jár, hogy soha nem sikerül tragédiát írnia, csak újra meg újra beleragad a régi nyavalyák mocsarába, ahelyett hogy termékeny vizekre hajózna, ahol új élet fakad. Ma jó dolog írni, mert a közönség torkig van a régi sémákkal. Szerencsére ma már senki sem hiszi, hogy a szegény szükségképpen erényes, a gazdag pedig szükségképpen romlott és fordítva; arról sem lehet meggyőzni senkit - pedig vannak írók, akik ezt szeretnék —, hogy a gazdagok nem lehetnek romlottak, a szegények 76