Miller, Arthur: Drámaíró, színház, társadalom (színházi írások) - Korszerű színház (Budapest, 1984)
I.
A görög polgár az ókorban nem egy „nemzet" vagy „állam", hanem egy polisz tagjának tekintette magát. A poliszok kisvárosállamok voltak, amelyek egy korábbi törzsi társadalmi berendezkedés mintájára jöttek létre. Kis alapterületük és a lakosság viszonylag kis létszáma lehetővé tette, hogy egy-egy polisz lakói személyesen ismerjék egymást. A legfőbb döntéseket békében és háború idején egyaránt a városállam népe hozta, hiszen akkor még a mai értelemben vett politika sem létezett; a polisz bármely tagja megválasztható volt bármilyen tisztségre: lehetett belőle elöljáró, bíró, sőt még hadvezér is. A mi rétegződött, szakosodott társadalmunkhoz képest a görögöké amatőr társadalom volt, melyben mindenki szinte minden szakmához értett, hiszen minden sokkal egyszerűbb volt. Számunkra mindebben az a legfontosabb, hogy ezek az emberek elkötelezték magukat valami mellett, hogy számukra elképzelhetetlen volt egy olyan életforma, melyben a polgároknak nincs közvetlen beleszólásuk a városállam ügyeibe. A görögökben élénken élt a vitatkozás szelleme. Akhilleuszt az istenek nemcsak a jó harcos, hanem a jó szónok képességeivel is felruházták. Az emberek büszkék voltak városállamukra; úgy érezték, a poliszhoz való tartozás önmagában is megkülönbözteti őket a zsarnok uralmak alatt élő barbároktól. A végső törvényről, a követendő útról a görög dráma tehát azt mondta el, ami — boldog állapot! — a görögök legfőbb meggyőződése volt, hogy az egyén boldogsága csak addig tarthat, amíg a polisz virágzik. Az egyén egy volt a társadalommal; egyén és társadalom konfliktusa a mai családi konfliktusokhoz hasonlított; a szemben álló felek érzelmileg összetartoztak, és osztoztak a felelősségben. Ezért az ókori görög közönség számára írt drámák a mi szemünkben teljesen vallási fogantatásúak, ám az akkori közönség számára ez a vallásos jelleg több volt, mint misztikum. Ma a vallás maradt az egyetlen eszköz arra, hogy kifejezhessük igazi társadalmi érzelmeinket, mert más téren a lelkünk mélyén már nem érezzük, hogy közösséghez tartozunk. Az ókori görög dráma vallásossága viszont sokkal földibb volt. Társadalmi kérdésekről szólt a görög dráma is, csakhogy egy olyan társadalomban, amely már itt a földön megteremtette az egységet, és nem az individuum személyes megváltását hajszolta. A görögök közös ügyeiben még nem váltak el egymástól a „fennkölt" vallásos és a hétköznapi érzelmek, míg a mi számunkra ma már mély szakadék tátong a 67
