Miller, Arthur: Drámaíró, színház, társadalom (színházi írások) - Korszerű színház (Budapest, 1984)

I.

A TÁRSADALMI DRÁMÁRÓL

Előszó a „Pillantás a hídról" és a „Két hétfő emléke" közös kiadásához

Az ókori görögöket valószínűleg megzavarta volna a „társadalmi dráma" elnevezésben megbúvó kettősség, hiszen — a görögök számára különösen — a drámának mint nyilvános előadásra szánt műfajnak szükségképpen „társadalminak" kellett lennie. Számukra magától értetődő volt, hogy a dráma mindig egyetlen kérdés színpadi megfogalmazása: hogyan kell élnünk. Ma viszont, amikor a szélsőséges individualizmus korát éljük, még ez a meghatározás is magyarázatra szorul. Ha ma ezt halljuk, „hogyan kell élnünk", igen nagy valószínűséggel a pszichoterápiára gondolunk, amelynek segítségével az egyén megszabadulhat kényszerképzeteitől és egyéb lelki nyavalyáitól, és „megtanulhatja, hogyan szeressen", és hogyan találhatja meg a „boldogságot".

Aligha kell bizonygatnom, hogy a görög drámaíró számára milyen fontos volt a lélektan és a jellemábrázolás. Csakhogy a görög drámában minden csupán eszközül szolgált egy nagyobb cél eléréséhez, és ez a cél nem volt más, mint amit ma „társadalminak" nevezünk, és kiemelünk a dráma szerves egységéből. Azaz nem az volt a dráma célja, hogy az embert mint független entitást ábrázolja, hanem hogy társadalmi lényként, kapcsolataiban mutassa meg. Hogy ez miért így alakult a görögöknél, már történelmi kérdés, amelyre válaszolni nem az én feladatom, annál is kevésbé, mert ezt nálam illetékesebbek már megtették. A mi céljainknak tökéletesen megfelel, ha az ókori görög életformának csupán egyetlen elemét emeljük ki, mert ez az elem oly élesen különbözik mindattól, ami a modern világban kialakult életformát jellemzi, hogy segítségével rávilágíthatunk néhány olyan mai magatartásformára, amelyet már túlságosan megszoktunk ahhoz, hogy reálisan lássuk.

66