Miller, Arthur: Drámaíró, színház, társadalom (színházi írások) - Korszerű színház (Budapest, 1984)
I.
sziget, ahol még hisznek a váratlanban és a vak szerencsében. És ez az élmény hozza ide az ország minden pontjáról az embereket. Ahhoz, hogy igazán megérthessük, mi az, amivel a színház oly sokakat és oly véglegesen bűvkörébe von, végül is részt kellene vennünk egy új darab próbáin, egészen a bemutatóig. Amikor a rendező elfoglalja helyét a színpad szélén elhelyezett rozoga faasztalnál, és a szereplők először ülik körül félkörben az első olvasópróbán, ő pedig biccent az első színésznek, hogy kezdheti az olvasást, abban a pillanatban a bizakodás, az újjászületés levegője tölti be a világot, és abban a pillanatban tudjuk, hogy ez minden áldozatot megér. Sokszor éreztem már, hogy egy új darab bemutatója olyan, mint amikor az ember még egy lehetőséget kap az életben arra, hogy megjavuljon. Mint fiatalkorunkban, ilyenkor megint lehetségesnek látszik, hogy nagy emberek, hogy boldogok legyünk, vagy hogy bevegyünk egyébként bevehetetlen várakat. Ha a próbák három-négy hetes időszakában végig meg tudjuk őrizni ezt a reményteljes hangulatot, elevenebbnek érezhetjük magunkat, mint valaha. Ilyenkor minden résztvevő úgy érzi, az élet misztériumának mélyére kell hatolnia. Olyan mohón lesik és hallgatják a rendező és egymás minden mozdulatát, szavát, mint a süketnémák, akik hirtelen hallani kezdenek, és szóra fakadnak. Fokozatosan kialakul bennük a belső feszültség, minden erejükkel azon vannak, hogy megfeleljenek a feladatnak, hogy válaszolhassanak a misztikus kérdésre, miért él, beszél, játszik az ember. Ezt a varázst nem lehet megírni az újságban, és mégis ez a színház igazi vonzereje. A lélek próbatétele ez, ami a hétköznapi embernek talán csak a legválságosabb helyzetekben adatik meg. A színész, aki mindig is kemény legénynek tartotta magát, egyszerre csak azt látja, hogy híres ereje fogytán, és magába kell szállnia, hogy újra erőt merítsen. A színésznő, aki személyes varázsával jutott idáig, hirtelen rájön, hogy kiürült, varázsa a semmibe tűnt, és újra kell értékelnie magát, újra meg kell teremtenie azt, amit már birtokolni vélt. Csak az lehet igazán nagy színész, aki alku nélkül szembe tud nézni önmagával. Ha jó a darab, jók a színészek, és a rendező is érti a dolgát, olyan összefogás, olyan testvéries légkör alakul ki a próbák alatt, melyben mindenki közösnek érzi sorsát a többiekével. Ezen az öt háztömbnyi területen, ahol a sztepptáncos cipőkopogása és a 62
