Miller, Arthur: Drámaíró, színház, társadalom (színházi írások) - Korszerű színház (Budapest, 1984)

I.

előfordul viszont az is, hogy egy csapatra való olyan jelentkező várakozik a producer irodája előtt, akikről sem ő maga, sem az író, sem a rendező még csak nem is sejti, kicsodák. A dolog ezen a ponton kezd kínossá válni, mert az ismeretlen színész olyan ideges és rémült a meghallgatáson, hogy vagy elkezd beszélni és képtelen megállni (esetleg meg is mondja, hogy nem tud megállni), vagy képtelen egyetlen értelmes szót is kinyögni, és ezt mondja helyette. Egyszer az egyik ilyen meghallgatáson egy középkorú színésznő annyira meg volt ijedve, hogy nyomban, ahogy belépett, énekelni kezdett. Minthogy nem musicalhez kerestünk szereplőket, ez a legkevésbé sem illett oda, de a rendezőnek, a producernek és nekem is olyan bűntudatunk volt, hogy végighallgattuk.

Tovább bonyolítja a dolgot, hogy évenként terem egy-egy színész vagy színésznő, akit egyszer csak nagy ígéretként kezdenek emlegetni. Ezek az „üdvöskék" még ismeretlenek, akiket rejtélyes okokból mindenki a jövő nagy sztárjának tart. Előfordulhat persze, hogy az „üdvöske" valóban tehetséges, de még valószínűbb, hogy csöppet sem vonzóbb vagy tehetségesebb, mint a többi száz. Ennek ellenére elérkezik a pillanat, amikor a Broadway producerei egytől egyig kizárólag vele akarnak dolgozni. A következő évadban aztán hírét sem hallani az új sztárnak, és elölről kezdődik a nóta valaki mással.

Minden, ami az életben kiismerhetetlen, a véletlen műve, vagy szerencse dolga, a toborzás idejére robbanásig hévül, és az a gyanúm, hogy ez a dolog igazi vonzereje: így megkapni végül egy szerepet — ez az igazi boldogság. Sok színész számára azonban a dolog inkább megalázó, és egyre többen vannak, akik mindaddig nem is hajlandók alávetni magukat a meghallgatás procedúrájának, míg azt nem érzik, hogy ha leheletnyire is, de barátsággal és szívesen fogadják őket. Sokan azért is fordulnak közvetítő ügynökséghez, hogy enyhítsék az álláskeresés megalázó, kínos érzését.

A színházi ügynökség, a színházi gépezet egyéb furcsaságaival összhangban, lehet nagyvállalat, amilyen például a Music»Corporation of America (MCA — Amerikai Zenei Társaság), mely egy teljes épületet foglal el a Madison Avenue-n, és egyaránt foglalkozik sztepptáncosok, filmsztárok, szimfonikus zenekarok, szaxofonosok, sanzonénekesek, díszlettervezők, színészek, drámaírók, kész

59

i