Miller, Arthur: Drámaíró, színház, társadalom (színházi írások) - Korszerű színház (Budapest, 1984)

I.

a producerek várószobájában az egész ország lakossága képviselve van; vannak itt színészek kis- és nagyvárosokból, gazdag és középosztálybeli családokból, és azok közül is, akik az élet árnyékos oldalán születtek, fiúk-lányok egyaránt. Az ember óhatatlanul úgy érzi, amikor egy távoli kisvárosból vagy egy New Mexicó-i farmról idekerült fiatal színésszel találkozik, hogy még ebben a beteg színházban is kell lennie életnek, ha csírái ilyen messzire eljutnak, és gyökerei ilyen mélyre nyúlnak. Lehet, hogy ez a színház szánalmas és elszomorító, de mindaddig él, míg kell valakinek, ezeknek a színészeknek pedig nagyon is szükségük van rá. A színház világában megszokott jelenség, hogy ha a válogatáson azt mondják egy lánynak, hogy túlságosan tisztességesnek látszik az adott szerephez, a lány egy óra múlva ismét megjelenik, ezúttal merész fekete ruhában, tűsarkú cipőben, feltűnően vastag sminkkel és szőkére festett, nedves hajjal, mert még azt sem várta meg, míg megszárad. Egyik legnevesebb színésznőnk képes volt eltöretni a lábát, mert túl görbének találta, és úgy akart festeni a színpadon, ahogy a szerep szerinte megkívánta. Egy férfi színészünk pedig a térdét törte el, csak hogy Hamletet feszes trikóruhában játszhassa el.

Nem vitás, hogy mindez a mérhetetlen és elfogadhatatlan individualizmus jele, mégis amikor az ember egy-egy toborzás alkalmával órákat tölt el olyan emberek társaságában, akikben ennyi fanatizmus van, és akik ilyen mohón vágynak arra, hogy meghallgassák őket, hogy megmutathassák magukat, és elismerjék őket művésznek, akkor mindez már nem csupán individualizmusnak tetszik, hanem életcéllá, hitté, küldetéssé nemesül. Ha pedig arra gondolunk, hogy a színész milyen áldozatokra képes a színházért, óhatatlanul eltöprengünk rajta, mi az oka, hogy a színház a jelenlegi kaotikus állapotba került. S ezért talán nem árt, ha most egy kicsit bepillantunk a színházi gépezet működésének vagy akadozásának a titkaiba.

Minden a kézirattal kezdődik. Ehhez rögtön hozzá kell tennem, hogy a régi „népszínházban", amely a húszas évek végéig, a film térhódításáig uralta a terepet, a kézirat sokszor volt összelopkodott jelenetekből álló, hevenyészett fércmű, vagy a rendező és a producer rögtönzött ötleteiből, esetleg egy-egy vezető színész egyéniségére szabott jelenetekből összehordott munka. Ma azonban már a közönség is többet akar, így aztán a kézirat ma már az

56