Miller, Arthur: Drámaíró, színház, társadalom (színházi írások) - Korszerű színház (Budapest, 1984)

I.

Ha egy mai színész szerepet kap egy sikerdarabban, valószínűbb, hogy a bemutató után az adóügyi jogtanácsost keresi fel, mint hogy egy vadonatúj Jaguárt vesz magának. A háborút követő években minden színész ovarallja koptatásán fáradozott, garbót viselt, sokan még a fésülködésről is leszoktak, mint az a fiú, akit teherautót rakodni láttam. Aztán rájöttek, hogy attól még nem száll beléjük Marion Brando tehetsége, ha nem mosakszanak, úgyhogy aztán szép lassan ez is kiment a divatból. Ma már több „színes" figurát látni abban a kis connecticuti faluban, ahol nyári szabadságomat töltöm, mint a Broadwayn. Egyetlen igazi showmant ismerek, Joshua Logant, aki képes száz embert is meghívni egy estére a Park Avenue-i otthonába, és közben úgy tenni, mintha ebben nem volna semmi különös. Logan az egyetlen rendező, aki képes egy előadás kedvéért szétverni az egész színpadot, és felépíteni rajta egy igazi úszómedencét, ahogy a Wish You Were Here (Bárcsak itt lennél) című musical kedvéért tette. És még ma is olyan őszinte és elsöprő lelkesedéssel tud beszélni a színházról, mintha nem lennének fenntartásai vele szemben. Az a fél tucat rendező, akit rajta kívül ismerek — egyébként összesen sincsenek sokkal többen —, olyan halálosan komoly, mint egy-egy atomfizikus, és legalább annyira aggodalmaskodó is. Kétségtelen, hogy a színháznak mégiscsak van egy sajátos atmoszférája, még talán varázsa is, de ennek semmi köze ahhoz a csillogáshoz, amellyel a közvélemény ruházza fel. A szexuális szabadosság legalább annyira jellemzi a színházat, mint — mondjuk — a hütőgépipart, de semmivel se jobban. Akkor terjedt el, hogy a színészek erkölcstelenek, amikor még mindenki aljanépségnek tartotta őket. Ezzel szemben például Winnifred Cushing (a bostoni Cushingok egyike), aki Az ügynök halálában az utcanőt játssza, minden előadás után siet haza a mamájához.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a színész az átlagember életét éli. A színész élete még ma sem hasonlítható senki máséhoz, már csak a miatt a fanatizmus miatt sem, amellyel a színészek többsége ennek az életformának a csábítására reagál. Amikor az ember nap nap után a producer szobájában ül, és színészeket válogat egy-egy előadáshoz, mindig újra és újra meglepődik azon, mennyire ragaszkodnak ezek az emberek a színházhoz és ahhoz, hogy erre tegyék fel az életüket. Szereplőtoborzás idején

55

T