Miller, Arthur: Drámaíró, színház, társadalom (színházi írások) - Korszerű színház (Budapest, 1984)
I.
volna. Mire bejut az előadásra, a színház meglehetősen sokat veszít varázsából. Bent a színházban azonban talál némi kárpótlást. Ismert személyiségeket láthat szemtől szemben, államférfiakat éppúgy, mint filmsztárokat, akikkel otthon a moziban aligha ülhetne egy nézőtéren. Körülötte mindenkit a jólöltözöttség levegője leng körül, néhányan egyenesen estélyi ruhát viselnek. Jegyszedők kísérik a helyére, programfüzetet kap, és a bejáratnál kissé meglepő élményben van része: átvizsgálják a kabátját. A színházba járás tehát nyomaiban még mindig olyan szertartásos körülmények közt zajlik, hogy hősünk, ha nem elég óvatos, fontos embernek kezdi érezni magát, és azt fogja képzelni, hogy egyszer végre „hölgyek és urak" közé csöppent. Amikor kialszik a fény, és felgördül a függöny, emberünk különös feszültséget érez, a várakozás feszültségét, valami izgatott kíváncsiságot, amelyet nézőtéren ülve még sohasem érzett. Ahelyett hogy a mozivászon óriássá növelt alakjait látná, kényelmesen hátradőlne székén, és elengedné magát, itt életnagyságú, hús-vér emberek jelennek meg előtte, és a hangjuk sem egyetlen pontból érkezik, amihez a füle egykettőre alkalmazkodik; tehát jobban oda kell figyelnie, pillantásával a színpad tízméteres hosszában követnie kell a színészek mozgását, vagyis arra kényszerűi, hogy felfedezzen mindent, amit lát és hall. És ha a színpadon valami valódit, emberit, igazat lát, az előadás végén azzal az újfajta érzéssel távozhat, hogy valami rendkívüli és gyönyörű dolog részese lehetett. Úgy érezheti, hogy esemény résztvevője volt, és ezt a moziban vagy a tévé előtt aligha érzi. Senki a világon nem látta és hallotta ugyanazt, amit ő itt ma este, kivéve azokat, akik vele együtt ültek a színházban. Meggyőződésem, hogy nincs közvetlenebb, jelenidejűbb élmény, mint egy kitűnő darab kitűnő előadása. Moziban még soha nem éreztem izzadságszagot — színházban már igen, pedig a színházak légkondicionáltak. Moziban még sohasem éreztem, amit a színházban már sokszor: a közönség egységét, azt a hangulatot, amely idegeneket kovácsol egybe, és ami egyetlen helyen lehetséges — a templomban. Mégis, akárhogy nézzük is, az amerikai színház halódó intézmény. Ma harminckét működő színházunk van New Yorkban, míg tíz éve még több mint negyven volt, a húszas években pedig vagy hetven-nyolcvan. A baljós jelek olyan gyűjteményét tárhatnám itt 49
