Miller, Arthur: Drámaíró, színház, társadalom (színházi írások) - Korszerű színház (Budapest, 1984)

I.

megőrizték az akták is: „Nem tagadhatom meg önmagam." Bár tudta, hogy ez számára a halált jelenti. Ezek az emberek tudták, kicsodák.

A szálloda söntésében ügynökök csoportja üldögél, várják a lefekvés idejét. Fülelek. Éppen a tévéképernyők méreteit hasonlítgatják össze. Vajon melyikük a nagymenő? Aha, megvan. Keveset beszél, de rá jobban figyelnek. Mind olyanok akarnak lenni, mint ő. A szemük fáradt, de azért fickándoznak. Amolyan belemenős fickók, és persze megtalálják a hangot mindenkivel. A szemük karikás, egy kicsit többet nevetnek a kelleténél, egy kicsit hoszszabban figyelnek egymásra, mint ahogy kedvük volna, szánalom nélkül sajnálkoznak, öröm nélkül nevetnek, amíg fönt a hotelszobában magukra nem maradnak. Mert ott már csak egy bizonyosságuk marad: hogy eljön a holnap. Új nap — új lehetőség: hátha kiderül, hogy kik is ők. Hogy jutottak oda, ahol vannak, és hová tartanak.

A szikla örökké áll Salemban. Ők tudták, kicsodák. Tizenkilencen.

1953

45