Miller, Arthur: Drámaíró, színház, társadalom (színházi írások) - Korszerű színház (Budapest, 1984)

I.

SOK AZ ESZKIMÓ, KEVÉS A DRÁMA

Akik benne élnek, sosem tudják biztonsággal megállapítani, miért pang egy-egy korszak kulturális élete. Ez különösen áll az amerikai színház mai szürke korszakára, amelyet előszeretettel hasonlítgatnak össze a „csehovi" vagy „ibseni" korszakkal vagy akár az amerikai színház korábbi évtizedeivel. Az összehasonlításban persze mindig az utóbbiak javára billen a mérleg, talán mert megfeledkezünk róla, hogy a nagyok mindig magányos óriások a maguk korában. De akárhogy van is, ma már az optimisták is belátják, hogy mindegy, mihez viszonyítunk, a mai amerikai színház kétségkívül hanyatló periódusát éli. Hogy miért, annak okát én sem tudom, de van néhány makacsuk visszatérő gondolatom a témával kapcsolatban, amely talán nyomra vezethet.

Sajnos nem vigasztalhatjuk magunkat azzal, hogy még egyetlen kor, egyetlen ország sem dicsekedhetett egyidejűleg két-háromnál több nagy drámaíróval, hiszen Amerika ma bővelkedik kitűnő drámaírókban, ezek viszont kevés darabot írnak, és még kevesebb olyat, amely megütné a mértéket. Úgy látszik, Amerika Csipkerózsika-álomba merült, az alkotó kedv elhamvadt. Vajon miért?

Azt hiszem, a válasz az alkotói folyamat természetében keresendő. A jó gondolat jó drámát szül, a nagy gondolat nagy drámát. A nagy gondolat mindig támadás valami ellen, mindig vakmerő cselekedet. A lényeg a vakmerőség. A nagy gondolat természeténél fogva összeegyeztethetetlen a higgadtsággal, a tisztelettudással, sőt még a korrektséggel és a felelősségtudattal is. Mindezek igen helyénvaló dolgok, mondjuk, egy telefontársaság számára, de az alkotóművészettől idegenek.

Talán tévedek, de úgy érzem, mintha a drámaírók bátorságát fokozatosan megtörnék a felnőtté érés tapasztalatai, hogy félnek állást foglalni erkölcsi és társadalmi kérdésekben, félnek a megfelelő színpadi és stílusmegoldások alkalmazásától. Ami a fiatal drámaírókat illeti, nem lehet igazán általánosítani, mert sokuk

38