Miller, Arthur: Drámaíró, színház, társadalom (színházi írások) - Korszerű színház (Budapest, 1984)

I.

drámaírókat: az érzéketlenség és a trivialitás zsákutcájába, ahol a tehetség szükségszerűen elvész.

Ma divatos az élet „sűrűjét" valami silány utánzattal helyettesíteni a színpadon, hogy ne kelljen a valóságot a maga összetettségében, a jellemeket a maguk ellentmondásosságában ábrázolni, hogy ne kelljen láttatni az ok és okozat lenyűgöző kölcsönhatását, tehát mindazt, amit például a regény mindig is tudott. Ugyanakkor arra is föl akartam hívni a figyelmet, amit egyébként a drámaírók már eddig is bizonyítottak, de újra és újra be kell bizonyítaniuk: hogy eszük is van, nem csak szívük, és ezt a darabjaikban egyáltalán nem kell eltagadniuk. A közönségnek újra meg kell tanulnia, hogy a gondolatok közlésének és életfilozófiák bemutatásának a legalkalmasabb közege a színház, és hogy az ember sorsának kérdéseit a legelementárisabb erővel a színház tudja felvetni. Ibsen ennek volt a mestere, és ezt akartam én bebizonyítani.

Megpróbáltam A nép ellenségét éppen olyan élővé varázsolni az amerikai közönség számára, amilyen eredeti formájában a norvég közönség számára volt. Nem akartam én semmit előásni, és arra kényszeríteni az embereket, hogy tisztelettel szemléljék egy elismert, de elfelejtett író művét. Az ilyesmi a múzeumok dolga, a színháznak ehhez semmi köze, és nem is szabad hogy köze legyen.

Hiszek abban, hogy ez a darab élővé varázsolható az amerikai közönség számára, hiszen központi kérdése ugyanaz, ami a mai amerikai társadalomé, nevezetesen hogy válság idején el kell-e tekintenünk azoktól a demokratikus jogoktól, amelyek a politikai kisebbségeket megilletik. Ugyanez a kérdés az egyén szempontjából így hangzik: bűnös dolognak kell-e tekinteni, ha valaki egymaga ragaszkodik az igazsághoz, amikor ezt az igazságot mindenki más veszedelmes, ördögi hazugságnak tartja? A téma elévülhetetlen, talán a legidőállóbb Ibsen témái közül, hiszen soha nem volt és soha nem is lesz olyan szervezett közösség, amely eltűrné, hogy az egyén körömszakadtáig ragaszkodjon a maga igazához a nagy többséggel szemben.

A darab egy tudósról szól, aki fényt derít egy visszaélésre, és mert naivan hisz abban, hogy ezzel nagy szolgálatot tett az embereknek, legalábbis köszönetét várna. A város érdeke viszont éppen ennek a visszaélésnek a fenntartása. A város érdekének és a tudós igazá-33

I