Miller, Arthur: Drámaíró, színház, társadalom (színházi írások) - Korszerű színház (Budapest, 1984)
I.
néhány nap valahogy úgy is él az emlékezetemben, mint egy álom. Emlékszem arra a próbára, amelyen először volt ott a közönség. Hat vagy hét barátunk. Arra, ahogy a darab egyetlen csupasz villanykörte fényében kibontatkozott. Azt hiszem, ez volt az első és egyetlen alkalom, hogy olyannak láttam ezt a darabot, amilyennek mások látják. Úgy éreztem, mi, amerikaiak borzasztóan magányosak vagyunk, az önállóság és a függetlenség tettetésével elszigeteljük magunkat egymástól, és ez olyan tökéletesen sikerül is, mintha egy gép finoman esztergált alkatrészei lennénk — már alig-alig érünk egymáshoz. Egyedül akarjuk megváltani magunkat, és ez erkölcstelenség, ami szétmar bennünket. Akkor délután, mint soha előtte vagy azóta, ámulatba ejtett, milyen csodát tud tenni a színész. Milyen mérhetetlenül hitték mindazt, amit egymásnak a színpadon mondtak! Ha jó színészeket látok játszani, az olyan, mintha az ártatlanságot, a múlt börtönéből megszabadított tiszta emberi képzeletet látnám. Olyanok voltak, mint a gyerekek, akik meg akarják mutatni, hogy képesek átváltozni bárkivé, kitárni az életüket a lehetőségek határtalan világa előtt. És ahogy Elia Kazan a maga csodálatos fortélyaival sorra kinyitotta azokat a titkos kis ajtókat, amelyek a különböző színészek különböző egyéniségéhez elvezettek! Ez az ő nagy titka. Nemcsak azt tudja, mit kell csinálni, hanem azt is, hogyan vezetheti rá erre a homlokegyenest ellentétesen iskolázott vagy iskolázatlan színészeket. Nem „rendez", hanem megalkot egy szilárd magot, s olyan vágyat érlel a színészekben, amely mind efelé hajtja őket. És végül mind találkoznak, de mindegyikük másként és — úgy érzi — magától jut oda. Nem tudom, volt-e valaha is még egy olyan komor darab, melynek próbái ennyi nevetés közepette zajlottak volna. Nem hinném. Minden úgy ment, mint a karikacsapás, és ezt tudtuk is. Azt hiszem, sokan és sokat tanultak abból az előadásból. Olyan dolgokat, amelyek — ha megvalósulnának — sokkal élőbbé tehetnék az amerikai színházat. A közönség képzelete bármeddig elragadható, míg a darabnak megvan a belső logikája. Nem igaz, hogy ragaszkodnunk kell a hagyományos színházhoz. A néző követi az írót akár a Holdra 29
