Miller, Arthur: Drámaíró, színház, társadalom (színházi írások) - Korszerű színház (Budapest, 1984)
II.
nyira kerülték volna, mint itt, a közvádló fogas kérdéseire adott válaszokban. És csupán itt, a Proctor-ügyben történt ilyen nyilvánvaló próbálkozás, hogy férj és feleség büntethetősége közt különbséget tegyenek. Proctor vallomása még a legkevésbé körülményes, ami csak a jegyzőkönyvben fellelhető, viszont Elizabeth ügye sem vert fel igazán nagy port. Számos ok szólt volna amellett, hogy Proctort végül is lefogják s fölakasszák, amiről azonban nem szól a fáma. A dráma első előadásai után Proctor néhány leszármazottjától levelet kaptam; egyikük úgy véli, Proctort hosszú évekig űzött műkedvelő barkácsolása vonta gyanúba, s hogy ügyes kis masinériáit az emberek ördögi ügyeskedésnek tartották, továbbá — így tartja róla a családi hagyomány — találmányain titokban kellett dolgoznia, már évekkel a boszorkányüldözést megelőzően, mert megrendszabályozástól vagy még rosszabbaktól is tarthatott. Mindenre nem terjed ki ez a magyarázat, de a jegyzőkönyvekből jól kivilágló nyílt gondolkodásával igenis egybevág: azon kevesek közül való volt, akik nemcsak tagadták a Gonosszal társalkodás vádját, hanem az egész ügyet elejétől végéig csalárd koholmánynak nevezték. A többi áldozat, ha nem is mind, de a legtöbbje korának gyermeke volt: igaznak vallották a Sátán ősi összeesküvését e látható világ isteni uralma ellen, csupán annyit tartottak fenn, hogy ők ebben az összeesküvésben nem cinkosok. A darabot tehát arra a tényre alapozhattam, hogy szolgálójuk, Abigail mindenáron el akarta ítéltetni Elizabethet, és mindenáron tisztázni akarta Johnt. Mint az ilyen tömegjelenségek alkalmával általában, a fontos vagy éppen főfontosságú szereplők nagy száma nehezen megoldható dramaturgiai problémák sorát vetette fel. Egy ideig úgy látszott, jobb lesz, ha a várost impresszionisztikus módon közelítem meg, és látszólag összefüggéstelen jelenetek mozaikjából alakítom ki ok és okozat kapcsolatát. Ezt valóban meg is tehettem volna, ha az írásra az egyéni, nem pedig a társadalomlélektani kérdés serkent: a Salemban uralkodó bűntudat, amit a hisztéria nem teremtett, hanem csupán elszabadított. Maga a drámai szerkezet is ezt a felismerést tükrözi, s a középpontjában John, Elizabeth és Abigail áll. A tárgyalásokról szó szerint vezetett jegyzőkönyv olvasása során egy visszatérő sajátosságra lettem figyelmes, ami elgondolásomat 142
