Miller, Arthur: Drámaíró, színház, társadalom (színházi írások) - Korszerű színház (Budapest, 1984)
II.
egyre erősebben befolyásolta - nemcsak magát a tömegjelenséget illetően, hanem abban a tekintetben is, miként vélekedünk mi modern emberek „az emberekről", s hogy korunk drámájában miként alakul a gonosz fogalma. Néhány kritikus kifogásolta például azt a korlátlan gonoszságot, amely darabomban a vádlók részéről megnyilvánul. A kifogást tudomásul veszem, de enyhítésért nem folyamodom, mert változtathatatlan történelmi tényekkel álltam szemközt. Úgy láttam, hogy sem maga a jegyzőkönyv, sem pedig a jegyzőkönyvhöz fűzött számos megjegyzés nem enyhíti azt a nyílt, határozott és teljes odaadást, amellyel e tárgyalások során a vádlók s a bírák a gonosz iránt viseltettek. Több napos stúdium után már-már hihetetlennek tetszett, milyen tökéletesek voltak e tekintetben. Szinte úgy rémlik most fel, mint egy lidérces álom, hogyan rángatták ki a szó szoros értelmében betegágyából, s hogyan fogták vallatóra Rebecca Nurse-öt, egy jámbor és köztiszteletnek örvendő matrónát. Nem tűnt ki olyan emberi gyengeség a tárgyalások során, melybe a közvád dühödten bele ne tiport volna. Cáfolhatatlan ellentmondásaikat, melyek nevetségesek lehettek már akkoriban is, figyelmeztetésekkel takargatták, hogy még egyszer említés ne essék róla. Lélegzetelállító szád izmus nyilvánul meg itt. Olyannyira, hogy akkor mindjárt nem is tudtam magamban olyan ember képét kialakítani, akiben ennyi gonoszság egyesülhet. Kétségtelennek látszik például, hogy a Putnam család tagjai hideg észszel, megfontoltan megtárgyalták néhány lánnyal jó előre, kit kellene legközelebb bűnösnek kikiáltani. Megrögződött bennem, s úgy látszik, mindörökre megmarad már a nagy lelkipásztornak s a vád eszmei irányítójának, Cotton Mathernek képe, amint odalovagol a vérpadhoz, és visszaveri a fölfelé törekvő jámbor falusiakat, akiket annyira meghatott az áldozatokról lesíró tisztesség, hogy meg akarták szabadítani őket. Nem volt nehéz előre látni, miféle kifogások támadnak majd az ilyen tökéletes rossz ember formálása ellen; általában mindnyájan szentül hisszük, hogy ilyenek nincsenek, s nem is létezhetnek. Mindenesetre, ha most kellene megírnom ezt a darabot, más elgondolás szerint járnék el. Alapul azt venném, hogy a magam s kritikusaim kétkedése ebben a mélységes rosszban egybeesik a mélységes jóban való tamáskodásunkkal. A gonoszságot pedig tényként vizsgálnám. A darab írása során például igyekeztem 143 ■
