Miller, Arthur: Drámaíró, színház, társadalom (színházi írások) - Korszerű színház (Budapest, 1984)

II.

vették ezeket is az új kánonba, mintha már az idők kezdetétől fogva meglett volna a helyük. S mindenekfelett, minden borzalmak felett látnom kellett mint elfogadott tényt, hogy a lelkiismeret ezentúl nem magánügy, hanem állambiztonsági kérdés. Tanúja voltam, miként számolt el egyik ember a másiknak a lelkiismeretével, s végül még köszönte is, hogy alkalmat kapott rá.

Szerettem volna a módját megtalálni, hogy valami metsző darabot írhassak, hogy kiemelhetném a sejtelmek hínárjából azt az egyetlen, gyötrő, határozott folyamatot, amelyikben bemutatható az általános félelemgerjesztés bűnének következménye: a lelki ismeretéből s önmagából kivetkőzött ember. Ez a téma egyáltalán nem lett volna idegen az előző darabok magvától. A salemi boszorkányokban azonban a hős bűnének felfedezésén és lemeztelenítésén kívül az egyéniséget pusztító bűn leleplezésének témája egyre tudatosabbá vált bennem megelőző munkáim nyomán, s már nem éreztem elégségesnek ahhoz, hogy még egyszer darabot alapozzak pusztán erre, és csakis a sorsra bízzam, hadd hajtsa be tartozását a bűnösön. A bűnt most már nem láttam olyan sziklába robbantott drámafundamentumnak, hogy alá ne juthatna az ember. Most már árulónak láttam, talán a legélőbb illúziónknak, s mégis olyanfajta lélekállapotnak, ami felborítható.

Rég tudtam a salemi boszorkányüldözésről, mielőtt még a mccarthyzmus napja felvirradt volna, s mindaddig teljes sötét értelmetlenségnek láttam. Mikor újra belepillantottam, a napi politikai helyzet segítségemre sietett, különösen a lelkiismerettel való elszámolás misztériuma, ami nekem a legtöbbet mondó kortünetnek tetszett. De meglehet, hogy az ember azt találja, amit keres. Nem hiszem, hogy valaha is kihívtam volna a végzetet magam ellen egy ilyen témába vágó darabbal, ha egy érdekes értesülés nyomára nem jutok. Mégpedig arra, hogy Abigail Williams, a salemi hisztéria fő mozgatója — legalábbis a gyerekek felbujtója —, röviddel az eseményeket megelőzően Proctorék házában szolgált, majd éppen ő kiáltotta ki Elizabeth Proctort boszorkánynak, sőt - mint a feljegyzésből kitűnt - természetére egyáltalán nem jellemzően tartózkodott attól, hogy vádjait a közvád képviselőinek biztatása ellenére Elizabeth férjére, John Proctorra is kiterjessze. Ugyan miért? Átböngésztem a salemi bíróságon a tárgyalások jegyzőkönyveit, de egyetlen más esetben sem tapasztaltam, hogy a gyanús rebesgetést, a gyilkos kétértelműséget any-141