Miller, Arthur: Drámaíró, színház, társadalom (színházi írások) - Korszerű színház (Budapest, 1984)

II.

akár az ő Poétikáin, akár Eukleidész geometriáján, mert ezt is számtalanszor helyesbítették újabb felfedezésekkel; és ugyanez okból magam sem szeretném, ha betegségemben Hippokratész mondana diagnózist, szívesebben veszem az amerikai orvosegyetem bármelyik diplomás orvosát, ha mégoly lángelme volt is a görög tudós. A dolgok változnak, a lángészt is meghatározza és korlátok közé szorítja kora és társadalmának természete.

Az egyszerű logika alapján is tagadnom kell Arisztotelésznek ezt a tételét, már csak azért is, mert rabszolgatársadalomban élt. Ha az emberek nagy tömege meg van fosztva bizonyos lehetőségektől — márpedig a rabszolgák helyzete ilyen volt —, dráma, még kevésbé tragédia szinte el sem képzelhető másutt, csakis a társadalom legfelső lépcsőjén. Helyénvaló itt a nagyság kérdése, de ez nem tévesztendő össze a ranggal, mint oly gyakran megtörténik. Míg a hősnek megadatott a széles körű választási lehetőség, hogy materiálisán is megváltoztassa élete folyását, úgy hiszem, legalábbis e tekintetben nem lehet megtagadni tőle a hősi szerepet.

A rang kérdése számomra csak annyiban jelent valamit, amenynyiben a hős pályafutásának társadalmi értelmezését tükrözi. Kétségtelen, ha megjelenik a színen egy szereplő, aki egészen hétköznapi események részese, és egyszer csak kiderül róla, hogy ő az Egyesült Államok elnöke, cselekedetei azonnal felnagyítódnak, feltehetően nagyobb jelentőséget nyernek, mintha az a szereplő a sarki fűszeres. De ugyanakkor hősi alkata nem függ össze oly mélységesen a rangjával, hogy a sarki fűszeres mint tragikus figura ne nőhetne túl az elnökön, föltéve természetesen, hogy a fűszeres pályafutása afféle problémákhoz kapcsolódik, mint például a fajfenntartás, az embernek Istenhez való viszonya - röviden, olyan kérdésekhez, melyek az emberiséget és az életmódot akként befolyásolják, hogy ez a világ otthon legyen, nem pedig csatatér, sem holmi köd, melyben testetlen szellemek félhomályban haladnak el egymás mellett.

E tekintetben Az ügynök halálának kategorizálása kényes dolog, mert senki sem áll ki benne, hogy hosszú szónoklatot mondjon, és objektív módon tárgyaljon nagy jelentőségű kérdésekről, melyeket szerintem a figura megtestesít. Ha rosszabb dráma lenne, és kevésbé pontosan fejezné ki cselekményben az értelmet, azt hiszem, jobban kedvére tett volna bizonyos fajta kritikának.

132