Miller, Arthur: Drámaíró, színház, társadalom (színházi írások) - Korszerű színház (Budapest, 1984)
II.
I I Csakhogy nem annyira színjátéknak, mint ténynek szántam; ez a darab nem hódolt be szerzője nézeteinek, hanem egy folyamatot tárt fel, működésében ábrázolt egy etikai rendszert; társadalmi törvényszerűségeket, melyek éppoly erővel hatnak az egyénre, mint bármely törzsi törvény, melyet nagynevű istenek kényszerítenek az emberekre. Felesleges bizonygatni, hogy ez a darab hamisítatlan aranytörvény szerint való tragédia — ettől még felfogásom a tragédiáról érvényes marad. Célom itt egyszerűen az, hogy rámutassak a történelmi tényre, melyet számításba kell venni a tragédiával kapcsolatos mindenféle elmélkedésben; nevezetesen, hogy a ma és a távoli múlt egészen másként fogja fel a rangot. Számomra sokkal fontosabb, hogy ez a fajta érvelés sokkal lényegesebb megfontolásokat homályosít el. Ilyen fontos kérdés az intenzitás. Semmiképpen sem számít, hogy egy modern dráma fűszeresről vagy elnökről szól-e, ha a hős a maximálisnál kisebb intenzitással szenteli magát pályafutásának. Az sem számít, hogy a hős igen magasról vagy kevésbé magasról zuhan le; nagyon tudatos-e, avagy homályosan sejti csak, ami végbemegy, becsvágya idézi elő a bukást, vagy sorsa írja elő: ha az intenzitás, az emberi szenbedély, hogy a hős túlléphesse adott kereteit, ha a fanatikus ragaszkodás maga alkotta szerepéhez - ha ezek nincsenek jelen a darabban, akkor annak csak a váza lehet tragédia, de élő mivoltában nem lehet az. Ami engem illet, úgy hiszem, hogy a tragédia tartós hatása annak a szükségszerűségnek a folyománya, hogy szembe kell néznünk a halállal, hogy megerősíthessük magunkat az élet számára, és hogy a tragikus szemléletnek e szerepén kívül s azon felül is mindig volt és mindig lesz számos formális változat, amelyet egyetlen definíció sem foglalhat teljesen magába. Egy másik ilyen téma, amelyen érdemes elgondolkodni, az úgynevezett tragikus győzelem kérdése, mely szorosan összefügg a hős tudatosságával. Nevetségessé lehet ezt torzítani, ha ez a „győzelem" azt jelenti, hogy bizonyos örömmel vesszük tudomásul, hogy a hős feláldozza magát egy „ügyért", és bosszúsak vagy szomorúak leszünk, ha céltalanul hal meg. A végéről kezdve a dolgot, egy ember halálának feltétlenül és elsősorban borzasztó dolognak kell lennie, s annak ne örüljön senki. De ez a halál is igen sokféleképpen következhetik be, s e végső negatívum lehet - vagy úgy is feltűnhet, mint — a hősiség jele, amely annak bizonyítékául 133
