Miller, Arthur: Drámaíró, színház, társadalom (színházi írások) - Korszerű színház (Budapest, 1984)
II.
életét igazolja, elpusztította a köteléket a mai és a hajdani között, pontosan úgy, mintha valaki fölemelné a telefonkagylót, s arra döbbenne rá, hogy tökéletesen ártalmatlan mozdulatával valamiképpen robbanást idézett elő lakóháza alagsorában. Mindennapi cselekedetek előre kiszámított és joggal elvárt eredménye helyett váratlanul és meglepetésszerűen, bár láthatólag logikusan valami egészen más következik be: ebből fakad az alapvető drámai összeütközés és irónia. Azt hiszem, helyénvaló, ha ezzel kapcsolatban megjegyzem, hogy ezt a darabomat felépítése miatt sokszor mondták filmszerűnek, de mint film megbukott. S úgy hiszem, ennek legfőbb oka — nem szólva a film durva rendezési félreértéseiről - az volt, hogy Willy emlékezéseinek drámai feszültségét tönkretette, hogy szó szerinti értelemben helyről helyre vitték mindenhová, amiről csak fantáziái a darabban. Minden bizonnyal megdöbbentő látvány egy ember, aki oly mértékig elveszti tudatos kapcsolatát közvetlen környezetével, hogy láthatatlan személyekkel folytat párbeszédet. Elmarad a döbbenet, a dráma elbeszélővé válik abban a pillanatban, mikor ténylegesen megjelenik a színen Willy képzeletbeli világa, és elpárolog maga a dráma is, mert kitoldozták a pszichológiai igazságot, mégpedig olyan igazságot, mely nemcsak a felidézett képekre támaszkodik, hanem arra is, amilyen kapcsolatban és kontextusban felidéztük őket. A színpadon nincs semmiféle átcsoportosítás, noha a képzeletbeli színhely állandóan változik, egyszerűen azért, mert maga az a tény, hogy egy ember elfelejti, hol is van tulajdonképpen, nem jelenti azt, hogy csakugyan helyet változtatott. Rémülete valójában éppen abból fakad, hogy sohasem veszti el tudatosságát a hellyel és az idővel kapcsolatban. Nem volt nekem szükségem e darab tanulságára, hogy tisztába jöjjek azzal: a színpadhoz képest a mozivászon időhöz és földhöz kötött, már csak azért is, mert a döntő hangsúly a képen van, mely bármilyen sebesen váltakozik is szemünk előtt, mégis eltörli az előzőt, míg a szavakkal elért színváltozás azonnali hatású; és a nyelv, különösen az angol nyelv hajlékonyságánál fogva az előző kép eleven marad az utána következők révén is. A mozi tendenciája mindenkor az, hogy eltörölje, ami előtte lepergett, és ez hordozza magában azt a veszedelmet, hogy elbeszélővé változtatja, ami drámai. A mozinál nincs fürgébb módszer egy történet előadására, de nehezebb közlési mód sincs a kapcsolatok tudatosságának állandó ébren tartására. S éppen e folytonosságban, mely 126