Miller, Arthur: Drámaíró, színház, társadalom (színházi írások) - Korszerű színház (Budapest, 1984)

II.

eddig gondosan zárva volt előle. Ez a tapasztalat erőt adott nekem. Egyszeriben úgy tűnt, hogy a közönség egytől egyig vérrokonom, s a világban olyan melegséget éreztem, amilyet soha azelőtt. Megvalósíthatóvá tette azt az álmomat, hogy többet kockáztassak. A „csodálatos" most már nem hajszolt végzetesen zavaros művek felé, mert a közönség csendben hallgatta végig az Édes fiaim kibontakozását, ott kapkodott levegő után, ahol vártam, és megéreztem azt a hatalmat, amely, úgy hiszem, csak drámaírónak adatik meg; a tudatot, hogy invenciója nyomán számos vadidegen ember lenyűgözve ül a nézőtéren.

Darabom színre hozatala bevezetett a színjátszás művészetébe, valamennyi félelmetes lehetőségével egyetemben. Többet akartam hasznosítani abból, ami felhasználható erőként a színészekben rejlett. Számomra az első sikeres előadás leghihetetlenebb jelensége az a csend volt, melyet a játék a közönségre kényszerített. Úgy tűnt, nekem, hogy a színpad éppoly tág, szabad, magasba törő, nevetve találékony, mint az emberi agy maga, és közelebb akartam hatolni szélső határaihoz. A siker barátokat szerez az embernek. Barátságos a világ, barátságos a nézőközönség, s ez így igen kellemes. Hanem a siker a bukásnál is jobban feltárja - mert a bukás mindig meghatározhatatlan -, ami megoldatlan maradt.

Az Édes fiaim ban a csodát számomra a feltárás folyamata jelentette, és ezt úgy hoztam létre, hogy egyszerre egy öltést végeztem, s mindenki láttára szőttem meg a szőnyeget. Ezzel szemben az organikus egység mellett nem volt meg benne a nyers erő. Úgy éreztem, a darab formája önmagában véve nem elég érzékletes. Ez azt jelenti, hogy a darabnak az időről való felfogása szemmel láthatóan különbözik tapasztalatokon nyugvó tulajdon felfogásomtól. Az első kép, amely felötlött bennem — s amelynek folyományaként Az ügynök halála létrejött —, egy óriás emberi arc volt, mely a rivalda magasságában tűnik fel, megnyílik, s láthatóvá válik egy ember fejének a belseje. Csakugyan ez volt a darab első címe: Fejének belseje. Ezt félig-meddig tréfás kedvvel fogalmaztam meg, mert az én emberem fejének belsejében rengeteg ellentmondás halmozódott fel. A kép egyenes ellentéte volt az Édes fiaimná\ alkalmazott módszeremnek — ezt a módszert lineárisnak vagy következményesnek nevezhetném —, amelyben valamennyi tény vagy esemény létrehozza a következő szükségszerűségét.

122