Efrosz, Anatolij: Mestersége: rendező - Korszerű színház (Budapest, 1985)

Anatolij Efrosz: Mestersége: rendező

de amit Goethe számára Werther jelentett, azt jelenti számomra Van Gogh. Ez a szerencsétlen, szenvedő művész, a festészet e reménytelen szerelmese nem hallhatta meg életében azt az áradó "szeretlek" szót, amelyre úgy vágyott. Picasso meg Chagall szerencsés, de szegény, szegény Van Gogh! Mondják, s talán nem is minden alap nélkül, hogy a festőt már az is boldoggá teszi, hogy fest, s ha nem is kóstol soha bele a siker ízébe, akkor sem mérhető össze semmivel szerény, észrevétlenül lepergő élete. Lehet, hogy ez így van. Van Gogh mégis nagyon szenvedett. Rendezhetünk egy előadást vagy egy filmet, amelyben először is elmondhatjuk, mire gondolt Gauguin azon a napon, amikor a szerencsétlen Van Gogh megsebezte magát. Aztán bejelentjük, hogy most pedig ugyanezt az eseményt nem Gauguin, hanem Van Gogh szemszögéből mutatjuk be. És percről percre nyomon követvén e napot, felidézzük Van Gogh minden gyötrelmét - addig a percig, míg megsebezte magát.

Utána pedig vidáman harsogó győzelmi induló hangjaira bemutatunk egy gyönyörű, modern várost, egy csodálatos múzeumot s az előtte tolongó tömeget. Diákok meg öregek esőben, esernyő alatt boldogan zajongva várakoznak, hogy megnézhessék Van Gogh portréját levágott fülével. Ma ez ünneppé terebélyesedik, bár mikor én odamentem és megláttam a portrét, nem azért sóhajtottam föl, mert akkor láttam először, hanem mert rengetegen állták körül és mind bámulták, ő pedig oly szörnyű halált halt, és imég csak nem is álmodott erről.

Azután ismét vissza kell térni a távoli múltba, és bemutatni, hogyan tudta meg a nyomorban tengődő Van Gogh, hogy Gauguin él, hogy milyen az élete és hogy boldog-e.

Gauguin pedig, ki tudja, hol halt meg kis vityillójában, de szintén hírt kapott Van Goghról.

Milyen boldog Chagall, hogy a világ megérti és szereti őt!

Ma már hozzászokott a dicsérethez, de milyen gyönyörű lehetett a nap, amikor először adatott meg neki az öröm, hogy különös világát megértik! Boldog volt-e ezen a napon vagy sem? Megértette-e, hogy szeretik a művészetét, vagy valami más izgatta, és csak sokkal később fogta fel? Bulgakov viszont nem érte meg ezt a napot. Nem érte meg, hogy egy kisfiú az unokák nemzedékéből képeket rajzol A Mester és Margaritáró\, és fölakasztja szobája falára.

95