Efrosz, Anatolij: Mestersége: rendező - Korszerű színház (Budapest, 1985)

Anatolij Efrosz: Mestersége: rendező

S Jago akkor hévvel kezdi mesélni, hogy Angliában hallotta először, beszél az angolokról is, elmondja, hogyan isznak és milyen hamar fejükbe száll a bor. "A dán, meg a német meg a pocakos hollandi — . . . semmi az ángliushoz képest." — meséli lelkesen Jago. Az angol "játszva az asztal alá issza a dánt; a német? meg se kottyan neki; a hollandus meg már rókázik, mielőtt újra töltenék a kancsót”. Persze mind szívből kacagnak a tréfáin. A tréfák nem is rosszak, különösen, ha elképzeljük, hogy épp a Globe angol nézőközönsége az, amely ilyen viharos dicséretet kap a színpadról. De Cassio hirtelen abbahagyja az ivást, mintegy felocsúdik: ők itt óbégatnak és isznak, pedig vigyázniuk kellene a rendre. És hogy helyreüsse a hibát, Othellóra emeli poharát. Mindnyájan isznak a fekete tábornokra, Jago ismét rázendít egy nótára, s ezt az új dalt sem lehet dicséret nélkül hagyni, mert remekebb még az előzőnél is.

Most már Desdemona is felkel és hallgatózik, de aztán megnyugodva visszafekszik. Bár a hangok kapatosak, a katonák szépen, mértéktartóan énekelnek.

— Ez a nóta még az előzőnél is szebb - mondja újra, halkan Cassio.

Jago villámgyorsan feléje fordul: "Újrázzam? Akarod még egyszer hallani?" Cassiónak egy pillanatra úgy rémlik, hogy Jago szemében rosszindulat villan föl. Bár angyalnak tetteti magát, mégis kibújik belőle az ördög, s úgy tűnik, Cassio egy negyed másodperc alatt felméri ezt. Megriad, amikor egy kívülálló szemével nézi, ami itt végbemegy, sazt mondja, hogy elég a mulatozásból.

De már kapatos, s cinikus nevetéssel biztosít mindenkit arról, hogy bár jól ismeri a szabályokat, ismeri a kibúvókat is, és bizton tudja, hogy üdvözül.

— Magam is - csatlakozik Jago.

Ám Cassio hiúsága már fellángolt. Itt ő a magasabb rangú, Jago pedig az alárendeltje, s a magasabb rangú előbb "üdvözül".

Cassio az ittasság veszedelmes fokához ért el, s ezt ő maga is felismeri.

— Istenem, bocsásd meg bűneinket — fohászkodik.

És eltávozik, hogy felállítsa az őrszemeket, de úgy érzi, hogy az ottmaradottak mosolyognak rajta; visszafordul hát, és vallatóra fogja őket, részegnek látják-e? És bizonygatni kezdi, hogy nem az, méghozzá a legegyszerűbb módon: kinyújtja a jobb kezét.

52