Efrosz, Anatolij: Mestersége: rendező - Korszerű színház (Budapest, 1985)
Anatolij Efrosz: Mestersége: rendező
törődjünk. Gazdálkodjunk jól a magunk és a nézők idejével, hogy a döntő pillanatban véghezvihessük azt, amit kell. Ami a legfontosabb. A színésznek vérében kell lennie, hogy érezze szerepe perspektíváját és azt el is tudja játszani; ugyanúgy vérévé kell válnia a perspektivikus gondolkodásnak, mint a mélyen gondolkodó és érző embereknek. A szerep perspektívájának átérzését az első próbától kezdve fejlesztenie kell magában. A szerep fejlődését és a fontos cél elérésének átérzését sokkal nehezebb megtanítani, mint egy jelenetet kielemezni. A nagy kaliberű fogalmak és érzelmek fejlett intellektust követelnek meg, és igénybe veszik az egész idegrendszert. A perspektíva átérzése rugalmas művészi alkatot követel meg. Minden pillanat újabb lépést jelent a nagy cél felé. Minél bonyolultabb, kacskaringósabb e haladás, annál jobban kell a színésznek azt felépítenie és átéreznie. Meg kell tanulnia, hogy könnyedén uralja a legbonyolultabb perspektívát is. Szívesen írnék egy nagyon békés hangú cikket, amelyben egyetlen szóval sem szállnék vitába a kritikusokkal, akik oly gyakran vetik az én, meg rendezőtársaim szemére, hogy nem értelmezzük híven a klasszikusokat. Nem vitatkozni és védekezni akarok, de ha lehet, írásban, mintegy hangosan gondolkodva szeretnék elmélkedni azon, amivel hosszú évek óta nap nap után foglalkozom. A klasszikus művekről szóló fejtegetéseinket csupán a színészek hallják napról napra, előadásaink számos bonyolult körülmény következtében nem mindig sikerülnek olyanra, mint amilyennek elképzeltük őket, ezért hát néha egyszerűen azt kívánom, hogy elmondhassam, mi volt a kiindulópontom, és vitára bocsássam magát ezt a kiindulópontot. Nem a legfontosabbal kezdem. Megfigyeltem, hogyha új klasszikus előadás jelenik meg, szinte soha nem fordul elő, hogy a kritikák egyhangúan értékelik. így volt az már, amikor Sztanyiszlavszkij a Lángoló szíveket vitte színpadra. A korabeli kritikák némelyike odáig ment, hogy azt állította: Sztanyiszlavszkij a Lángoló szívekkel elárulta a Moszkvai Művész Színház művészi alapelveit. Napjainkban ez már ostobaságnak tűnik, de akkor igenis létezett ilyen nézet. Sok emberről mondják, hogy pápább akar lenni a 37
