Efrosz, Anatolij: Mestersége: rendező - Korszerű színház (Budapest, 1985)
Anatolij Efrosz: Mestersége: rendező
Desdemona és Othello bekötözteti Montanót, és Jago kettesben marad Cassióval. Nézzünk körül, mi a helyzet a történtek után. A jelenet úgy zárul, hogy a sok zűrzavartól kifáradt Desdemona karikába gömbölyödve újra elalszik, Othelló pedig mellette marad. Cassio szintén nyugovóra tér, Jago is elcsendesedik. Mindenki el; némul, várván a következő napot. Altatódal. Az emberek igen gyakran csak a jelen pillanatnak élnek. Mondjuk, tatarozzák a lakásukat, s ezt be is kell fejezni. Egyébként ebben is fölfedezhető némi perspektíva. Az emberek lelkileg és cselekedeteikben egy adott nap felé törekszenek. Némelyek a mindennapi élettel kapcsolatban képesek a perspektivikus gondolkodásra, mások a munkával kapcsolatban. Van aki kis távlatokban gondolkodik, van aki távolra lát. Van, aki csak másnapra szóló feladatot képes maga elé tűzni, van, aki kétheteset. Az egyik azt a célt tűzi maga elé, hogy bejárja a várost, a másik bonyolult tudományos kutatómunkát akar elvégezni. Minél jelentősebb az egyén, annál hosszabb az előtte álló út és annál jelentősebb a cél; az adott esetben mindez csupán a színészi szaktudás vetületében érdekel engem. A nagy színész fogalmába feltétlenül beletartozik, hogy képes éreztetni hőse perspektíváit. A kisebb tehetségű színész csak kis részleteket tud eljátszani. Nem tudja, milyen a szerep egészének fejlődése. Nem érti, mi a lényege a törekvésnek, amely elvezet a darab végén álló pontig. Magától értetődik, hogy a célnak jelentősnek kell lennie, mert nincs rosszabb annál, mint amikor a hős eszelősen száguld egy semmi kis célocska felé. De nem kevésbé idétlen, ha a színész — bár felismeri a nagy célt — felaprózza a hozzá vezető utat, nem érzi a haladást, játéka statikussá válik. Ha a színész érzi a figura fejlődését, ez ökonómiát ad játékának, ami viszont megteremti a szerep világos rajzát. A mi úgynevezett köznapi játékstílusunk számtalan torzulást hozott létre. Gyakran megesik, hogy szerepünket átélve olyan életet teremtünk meg a színpadon, amely kívül esik időn és téren. Az ilyen előadások a szemünk láttára esnek szét, alig lehet őket végignézni. Szünetet csak ott szabad tartani, ahol feltétlenül szükség van rá. Csak a legfontosabb részletek kigondolásával 36
