Efrosz, Anatolij: Mestersége: rendező - Korszerű színház (Budapest, 1985)
Anatolij Efrosz: Mestersége: rendező
A hiba valahol mélyen rejtőzhetett. Részletes elemzésre volt szükség, de ehhez alaposan ki kellett volna pihennem magam, s szükségem volt rá, hogy valakitől tanácsot kérjek, valakivel elbeszélgessek. De a színészek ott ültek, és abban a percben várták az elemzést. A színészek vártak, én pedig sétáltam az átjáróban - a hallgatás hosszúra nyúlt. Úgy éreztem, hogy rögtön sírva fakadok, be kellett ismernem: fogalmam sincs, hol a hiba. Akkor még azt gondoltam, hogy ez nagy szégyen. Nyugalmat erőltettem magamra és elkezdtem "gondolkozni". Kiskanállal pötyögettem a szavakat, próbáltam az igazságnak legalább egy kis csücskét megragadni. A színészeknek mindig hinniük kell abban, hogy a rendező mindent tud. De ő nem tud mindent, néha ki kell fújnia magát, tanácsra van szüksége, hosszan beszélgetnie kell valakivel, aki előtt nem szégyell kitárulkozni. Arra gondoltam, hogy szükségem lenne egy tanácsadóra, egy barátra, akivel "felelősség nélkül” beszélgethetek, de a rendezői mesterség is azok közé a szakmák közé tartozik, amelyekben a legtöbb esetben nincs kivel beszélgetni. Ezekben a pillanatokban a színészek nem partnerek. És az építmény minden eresztékében recsegni, ropogni kezd. Az egyik kétely szüli a másikat. О ez a gyötrelmes magányosság! Ha az ember elégedett önmagával és meg van győződve igazáról, sok barátja van, és könnyen meg is tudja győzni őket. De ha kételyek gyötrik, meginog az önbizalma, úgy érzi, még barátai sem alkalmasak rá, hogy nyíltan eléjük tárja problémáit. A segédrendezőm Durov volt. Egy-egy balul sikerült próba után két-három órára bezárkóztunk, és jelenetről jelenetre eljátszottuk kettesben a színdarabot. Úgy halálra gyötörtük magunkat, hogy tántorogva léptünk ki a szobából és azt sem tudtuk, hogyan értünk haza. Önérzetem nem forgott veszélyben, tudtam, Durov nem siet sehová a hírrel, és gyöngeségem nem használja fel arra, hogy tovább bomlassza az előadást. Egyébként nem csupán Durovra támaszkodhattam. Az évek során annyira összehangolódtam jó néhány emberrel, hogy egy-egy rosszul sikerült próbának immár semmi jelentősége nem volt. Tudtam, hogy végül csak megbirkózunk a feladattal. 34
