Efrosz, Anatolij: Mestersége: rendező - Korszerű színház (Budapest, 1985)
Anatolij Efrosz: Mestersége: rendező
Tudja, hogy mocskolódásuk sérti az asszonyt. És valóban, a nő hirtelen kinyitja az ajtót és megáll az ajtónyitásban. Ügyesen leplezi haragját, és vidáman kérdi, vajon meg tudnának-e lenni útitársai szitkozódás nélkül. Van-e a világon egyetlen nő, akiről jót mondanak? Sérti őt a szitokáradat, mert szeret valakit, és aggódik érte. Kérdései hangot adnak tiltakozásának, s kifejezik megvetését az alantas gondolkodású emberek iránt. A fő mókamester tréfálkozva mondja, de komolyan gondolja, amit az asszonynak mond: ő nem költő, hanem csak egyszerű férfi. Az asszony újabb kérdéseket tesz fel, és azt mondja, hogy egy férfi akkor is beszélhet illő módon, ha nem poéta. Jó lenne, ha öt percig meglennének mocskolódás nélkül. Vagy akár csak egyetlen percig! Ám a férfiak nevetve válaszolják, ők bizony egyetlen percig sem bírnák ki, hogy ne szidják a nőket. A mókamester pedig, akit vérig sért az asszony megvetése, velük nevet, mert csak ezzel tud védekezni ellene. Az asszonynak nem marad más hátra, mint hogy kijelentse: útitársai valóban nem poéták, és kényszeredett nevetéssel visszatér a maga fülkéjébe. Sok minden lappang egy ilyen apró konfliktus mögött. Fiam a Művész Színház Iskolastúdiójában végezte el a rendezői szakot, utána egy kisvárosba ment díszlettervezőnek. Vele együtt utazott egy fiatal rendező is. Visszaemlékeztem rá, milyen voltam én ebben a korban, tudtam, mi áll a fiatal rendező előtt, és csupán azt tanácsoltam neki, hogy ne veszítse el nyugalmát. Persze sokat kell dolgoznia, de némi ravaszkodás nem árt. Nem száz, hanem csak 95 százalék erejéig mélyedjen el munkájában, az öt százalékot pedig tartogassa arra, hogy megőrizze könnyedségét, levegőhöz jusson, hogy ne érezze azt, hogy itt dől el további sorsa. Milyen sok rendező botlik el már az első lépcsőfokon, mert nem él ezzel a kis ravasz kodással! A kolosszális nehézségek elkerülhetetlenek, s hozzájuk társul még a pánik is, hogy kudarcot vallhatunk. Az ember elveszti lelki nyugalmát s azt a képességét, hogy mintegy külső szemlélő maradjon, szorong, túlságosan szívére veszi a kellemetlenségeket - és mindennek tetejébe már a fejére 31
