Efrosz, Anatolij: Mestersége: rendező - Korszerű színház (Budapest, 1985)

Anatolij Efrosz: Mestersége: rendező

Mindig is mai darabok rendezését tartottam alapvető feladatomnak. Ha valamelyik szerzőnk felolvasta a színházban új darabját, és az tetszett nekem, magabiztosság és nyugalom öntött el. Az elszórt gondolatok mintegy egyetlen gerincre fonódtak. Minden a helyére került.

Izgatottan, de a sikerbe vetett hittel vártuk a bemutatót.

Ám az utóbbi időben észrevehetővé vált, hogy egy másfajta, föltehetően ideiglenes szakasz kezdődött. Megéreztem, hogy a közönség nagyobb érdeklődéssel fogadja a klasszikus műveket, mint a mai témájú darabokat. Néhány évvel ezelőtt még nem így állt a dolog. Csakis a magam előadásairól beszélek, nem általában. E helyzetnek véleményem szerint jó néhány oka van, a legfőbb talán abban rejlik, hogy sok rendező, köztük magam is, az utóbbi időben mintegy kimerítettük művészi eszköztárunkat a mai darabok előadásában.

Az íróknál ezt a pillanatot úgy nevezik: "kiírta magát". Természetesen a rendezőknél is eljön a perc, amikor művészi ihletük elapad. Ma már nehezen találok új színeket, mondjuk, ha Rozovot rendezek. Nem jut eszembe újabb rendezői elv Arbuzov vagy Dvoreckij művének színpadra állításánál sem, mint amit már alkalmaztam. Érzem, hogy fantáziám némileg eltompult.

És ezt persze azonnal megérzi a közönség is. Mai témájú színdarabrendezéseim nem váltanak ki olyan reakciót, mint a régebbiek. Gondolom, a nézők megunták a művészi eszközöket, amelyeket mai darabok rendezésénél alkalmazok. Alapvetően új hangot, új stílust kellene találnom, de ez sajnos egyelőre sehogy se megy.

A klasszikus darabok előadásain ezzel szemben valami új születik, itt érzi az ember a közönség élénk érdeklődését, azt a figyelmet, amelyről az előbb beszéltem. Ez a felajzott érdeklődés és semmihez nem hasonlítható öröm ha fellángol, nemcsak a színész, hanem a színpadi munkás is megérzi. A közönség már más hangulatban is érkezik, helyét az előadás előtt másképpen foglalja el. Nyilvánvaló, hogy szemben az utóbbi évekkel, valami újat fedeztünk fel a klasszikusokban, s ezzel felkeltjük irántuk a közönség érdeklődését is. S ez egyaránt vonatkozik a darabok lényegi kérdéseire és színre vitelük módjára. Persze itt is fönnáll a veszély, hogy a rendező eszközei kimerülnek, mert az alkotómunkában, mint mondják, "résen kell lenni". Az ismétlés a tudás anyja, de

16