Efrosz, Anatolij: Mestersége: rendező - Korszerű színház (Budapest, 1985)

Anatolij Efrosz: Mestersége: rendező

a színházak tires nézőtér előtt. Nem azért, mintha oly sok jó előadás lenne, hanem azért, mert a nézők kiéheztek a szép látványra.

A terem megtelt, elcsöndesült, kialszik a fény, és megkezdődik az előadásunk.

Az előadás nem volt rossz, nem is indult érdektelenül. De én öt perc múlva kimentem a nézőtérről, mert mégiscsak érdektelen volt. Hiszen a nézők színházba jöttek. Ez persze nem azt jelenti, hogy itt ok nélkül ordítozni kell, hogy a díszlet álomszép vagy más efféle. Ez már a múlté. Ma a színházi élményt másban keresik, a sajátos atmoszférában, amely akár kiélezett, akár lírai, mindenképp szélsőséges erővel nyilvánul meg, a mondanivaló pedig hallatlanul világosan tárul fel. Az előadás úgy kezdődött, hogy új embert neveztek ki valahová, a másikat pedig leváltották. Dolgozószoba: asztal, az asztal mögött tekintélyt sugárzó ember ül. Hótt unalom. És akkor e kezdet elé még egy másik kezdetet gondoltam ki. Fotóriporter rohan be a "riportalanyhoz", felvételt készít róla, és azonmód kicipeli a nézőtérre a hatalmas portrét. Aztán bejön az újonnan kinevezett főnök is. A fotós róla is felvételt készít, de az ő hatalmas portréját a falra akasztja. Közben kigyúl a fény, és vidám zene szólal meg.

Ez a nyitány ráhangolta a nézőket a beszélgetésre, amely utána következett. Megadta hozzá a szükséges lökést. De ez a megoldás is igencsak bátortalan, igencsak szerény volt. Egyébként ha bátrabb színpadi megoldást alkalmazok, a szüzsé talán azonnal összeomlott volna. Mert a bátor ötletek folytatást igényelnek. Az Othellóban például akár ágyúból is lőhetnek - elbírja. De mi ott is önmegtartóztatást tanúsítunk. Pedig színházban vagyunk, újév napján, s az emberek azért jöttek el a nagy hóviharban, mert bíznak bennünk.

Nem szeretném, ha úgy értenék ezt, hogy az embernek a józan észnek ellentmondva ki kell bújnia a bőréből. Nem, az embernek természetesen nem kell kibújnia a bőréből, de a "józan ész", uramisten, ez a "józan ész" már olyan unalmassá vált... Hitelesség, elegancia, pontosság és merészség. Mind a színdarab mondanivalójában, mind pedig rendezésének formai megoldásában.

15