Efrosz, Anatolij: Mestersége: rendező - Korszerű színház (Budapest, 1985)

Anatolij Efrosz: Mestersége: rendező

Molière Dun Juan\áboz hasonlóan Lermontov nem egyszerűen distanciát tartott önmaga és hőse között, hanem bizonyos fokig meg is nyilvánult benne. Ezért nem egyszerűen "negatív", hanem drámai figurával állunk szemben.

És itt újra felmerült a jellem mélységének átkozott kérdése. Meggyőződésem, hogy ha ma színpadi vagy filmváltozatot készítünk a Korunk hősé bői, s arra törekszünk, hogy az éppoly hatásos legyen, mint annak idején a regény volt, éles, új koncepcióra van szükség.

E koncepciónak természetesen magából az eredeti műből, ám semmiképp nem a "klasszikus hős" közhasználatú, szokott értelmezéséből kell kiindulnia. Ez az értelmezés, talán csupán azért, mert klasszikus műről van szó, mindig mintegy megnemesíti a hőst.

Milyen szép és kerekded elképzelésünk van az Anyeginrő\. És operai megjelenítése csöppet sem botránkoztat meg bennünket. Hozzászoktunk e baritonhoz, e jelmezhez és ehhez a járáshoz. Megbocsájtjuk, ha a színész alacsony, ha arca telt. Már hozzászoktunk ehhez.

De akad egy bátor ember, aki színpadi dráma formájában akarja eljátszani az Anyegint.

Megbocsájtjuk-e akkor, hogy saját arcával, friss értelmezéssel lép elénk?

Megbocsájtjuk, ha ez az értelmezés tartalmas lesz. De nem áll-e közel ez a tartalmas ábrázolás az általános klasszikus felfogáshoz?

Nem állítom, hogy ez így van, de nem tudok szabadulni ezektől a kérdésektől, amelyek csakis a gyakorlatban oldhatók meg. Méghozzá - a széles körű gyakorlatban.

A gépkocsi hihetetlen sebességgel száguld a sűrűn lakott helységen át. A sofőr ura a kormánynak, és élvezi a gyorsaságot. Szórakoztatják a kanyarok, gödrök, emelkedők. Mellette utas ül, aki úgy tesz, mintha ő is jól érezné magát. De viselkedése rejtett szándékot leplez. Azért ült be a kocsiba, hogy kellemetlen hírt tudasson a sofőrrel. Ám szeretné, ha barátja maga jönne rá, mi is ez a hír. Ezért általánosságokról beszél, de mindig a tárgy körül köröz. A sofőr úgy belefeledkezik a vezetésbe, hogy odafigyel ugyan társára, de nemigen hallja, amit az mond. Úgy véli, hogy

127