Efrosz, Anatolij: Mestersége: rendező - Korszerű színház (Budapest, 1985)

Anatolij Efrosz: Mestersége: rendező

Talán a különleges tehetségnek. . . A különleges tehetség egyébként már más lapra tartozik.

Egyiküknek van foglalkozása — író. Másikuknak nincs semmilyen foglalkozása. Sem olyan apró foglalatossága, amellyel önmagát szórakoztatná, sem pedig jelentős elfoglaltsága, amely a társadalmat szolgálná, egyszerűen csak eltölti az idejét olyanok között, akiket nem becsül, akiket kinevet.

De hiszen Lermontov is kinevette és megvetette az embereket. . . Ám ez a magatartás nem fajult odáig, hogy gyötörje őket. Inkább önmagát kínozta, s bánata költészetté kristályosodott. Bánata szublimálódott és művészetté vált.

De hiszen Pecsorin is naplót vezetett...

És kibontakozik a szerző és hőse bonyolult kapcsolata és különbözősége.

Sztanyiszlavszkij szerint: keresd meg, miben rejlik gonoszsága és miben rejlik jósága. . . Kegyetlen hős, "romantikus" hős. Pecsorint gyakran tartják egyszerűen gazembernek, de emellett van benne valami szerzőjéből is.

Újra meg újra azt mondom: igazuk van azoknak, akik mélységet követelnek.

A darab rendezése során el kell mennem a végletekig, hogy elkerüljem a sablont. Pecsorin olyan, amilyen, nem pedig olyan, mint egy olvasókönyvi hős. Gonosz ember.

Mégis valószínűleg fel kell fedeznem, "miben rejlik jósága".

De továbbra is kérdéses: miért ilyen Pecsorin?

Vagy elmulasztottam valamiféle lehetőséget, hogy megmagyarázzam? És szükséges-e megmagyaráznom?

"A mi közönségünk még olyan fiatal és naiv, hogy nem érti meg a mesét, ha nincs a végén erkölcsi tanulság"* - írja Lermontov a Korunk hőse előszavában.

De a mi közönségünk már nem olyan fiatal és naiv.

Lermontov tagadta a vádat, hogy korunk hőseként erkölcstelen embert állít elénk. És értésére adta az olvasónak, hogy ez a hős nem egyéb, mint két lábon járó hibagyűjtemény.

Tehát helyesen tesszük, ha sutba dobjuk a "romantikát".

De Lermontov "moráljába" egy csipetnyi irónia is vegyül.

*Áprily Lajos fordítása.

126