Efrosz, Anatolij: Mestersége: rendező - Korszerű színház (Budapest, 1985)
Anatolij Efrosz: Mestersége: rendező
után felteszi a kérdést önmagának, hogy miért is ilyen ember ő. Talán még szenved is. De a többiek is szenvednek. Naplójában azonban hű képet fest, hideg, kíméletlen portrét rajzol önmagáról. Szépítés nélkül látja önmagát, s ez keserűséggel, nem pedig örömmel tölti el. Ő már ilyen. De hogy miért ilyen — annak megítélése nem az ő dolga. Nem rajzolja romantikusnak önmagát. Feltárja lelkét. Mégis akadnak, akik még most is "redőzött köntösben" akarják ábrázolni. Pecsorin cinikus, keserű és gonosz. Nem hisz a jóban, elkeseredett. És kész rá, hogy öljön. Ő már ilyen. Ma persze, csakúgy mint azelőtt, hadd találgassák mások, milyen ember is ő. Mi pedig, csakúgy, mint a szerző, csupán portréját rajzoljuk meg. Persze akadt, aki azt mondta rá: "Nagyon jó." És akadt, aki azt mondta: "Nagyon rossz." Egyazon napon kaptam kézhez egy jó kritikát és egy felháborodott levelet. A levélben az állt, hogy Pecsorin nem ilyen. És hogy a levélíró nem hagyja ennyiben a dolgot. S bár a recenziónak többet kellett volna nyomnia a latban, a levél egy teljes napra kihozott a sodromból. Hogy megnyugodjak, elhatároztam, hogy mérleget állítok fel. Föltehetőleg nem oldottunk meg mindent sikeresen. A levélíró romantikus hőst szeretne látni, s ezért nem kívánja magáévá tenni a mi elképzelésünket. Abban azonban igaza van, hogy sok mindent nem tudtunk megoldani. Néhány órára megnyugodtam, aztán megint rossz kedvem támadt. Pecsorin kegyetlen fiatalember. Felmerült persze a kérdés, szabad-e kegyetlennek lennie. Először azonban az a kérdés vetődik fel, hogy miért vált ilyenné. Ezzel kapcsolatban már több száz elképzelés látott napvilágot. A lényeg azonban föltehetőleg az, hogy Pecsorinból hiányzik a szeretet, nincsenek eszményei, már gyerekkorában arra nevelték, hogy vessen meg mindenkit. Erre nevelte a környezete, környezetének alantas szemlélete. Az udvar dölyfössége tette ilyenné, meg a katonás légkör s a nőknél elért sikerei; olyan könnyen kapta meg a nőket, hogy semmiképp nem tekinthette őket bálványképnek. Különös azonban, hogy Lermontov éppoly körülmények között nőtt fel, mint Pecsorin. Nem tudom, minek van itt szerepe. . . 125
