Kott, Jan: Színház az egész világ… - Korszerű színház 101. (Budapest, 1968)

III. Találkozások

junius 26

Két este a "Gospel Time” néger énekegyüttessel. A legkövérebb, legtiszteségesebb és legkedvesebb mindnyájuk között Anna Washington. Egyszer megmutatta nekem a lányai fényképét. A legidősebb, húsz éves, a legfiatalabb négy. Családiasságával egy öreg, kövér, jóságos zsidó mamára emlékeztetett.

Nem tudok szabadulni attól az elképzeléstől, hogy ezek a négerek tulajdonképpen zsidók. Talán azért is fogott meg annyira az előadásuk. Néger férfiak és nők csoportja szinea kámzsákban, csodálatos mélv hangon dicsőítik az Urat. Élénken gesztikulálnak, felfelkiáltanak, felugranak, térdre esnek, meggyőzik önmagukat, hogy megszületett az isten, az ő istenük, hogy itt van közöttük, a jászolban. Ugyanazokat a szavakat ismétlik! isten és evangélium vagy örömhír, százszor, ezerszer, mintha még mindig nem tudnák elhinni. Csodálatos hangon adják tovább az örömhírt .Mint annak idején, a háború előtt a rőfösök a Bielanska utcában és a Tlomackin, akik becibálták a járókelőket a parányi üzletbe és szép torokhangon magyarázták tízszer és százszor egymás után, hogy Íme a világ leggyönyörűbb szövete.

A Negro spirituals - ének. De ebben a csodálatos együttesben egyszercsak énekelni kezdenek a lábak, kezek, hasak, a testek. Az öröm itt testi öröm, megremegteti a testeket. Ez a testi miszticizmus lassan átterjed az egész teremre. Mindenki tapsol. Tapsolunk az őrjöngésig.

másnap

A mi erkölcseink szerint a hajlongás ima közben nagyon szokatlan. Azt lehet mondani, kihalt a dionüszoszi elem a vallásból. Vagy egyszerűen, hogy ml nem táncolunk ima közben. Az erőteljes ritmusok nem visznek vallási önkívületbe. A négerek örömujjongó éneke, kiáltásai, tapsai, melyekkel a boldogító bírt továbbadják, egyre csak a zsidókat juttatja eszembe.

110