Appia, Adolphe: A zene és a rendezés. 1892 - 1897 (Válogatás) I. - Korszerű színház 98. (Budapest, 1968)
Első rész: A rendezés mint kifejezési eszköz
Ámde 8zt, amit a festmény a szemünkre gyakorolt befolyással pozitív formában megvalósított, az előadás expressziv formája sokkal tökéletesebben éri el, amikor tagadja azoknak a tartozékoknak a létezését, amelyeket a festmény megpróbált elrejteni és arra készteti a nézőt, hogy ő maga is tagadja meg azokat. Ez nem jelenti, hogy a festett diszlet többé soha nem szolgáltathatja a színpadkép körülhatárolását, csak hogy szemfényvesztő szerepe a Wortton-drámában egyáltalán nem nélkülözhetetlen. Tehát ebben a drámában számos lehetőség kínálkozik a színpadkép lezárására és a festett és darabokra szabdalt vásznak elhelyezésének aj priori meghatározásához nem indulhatunk ki ebből a szükségszerűségből. Egy bizonyos: a festés sohasem fog olyan uralkodó befolyással rendelkezni, amely arra késztethetné ezeket e vás-znákat, hogy felületüket a náluk magasabb rendű elemek rováséra mutogassák. Ami pedig magét az elhatéroltségot illeti, mivel többé nincs alávetve a diszlet formális értelmének, kizárólag a költői-zenei textúra határozhatja meg a szinész segitségével.Felmerülhet a kérdés: vajon hogyan oldja ezt meg a szinész? Valóban, azok a harmóni&törvéhyek, amelyek a térkompozición uralkodnak, implicite nem foglalják magukban a szinpad elhatárolt jellegét. A szinész funkciójának tehát speciális adatokat kell szolgáltatnia erre vonatkozóan és ezt pontosan ki kell fejtenünk. Először is ne feledjük, a Worttondrámában az akusztikai követelmények a diszlet arányait és minőségét illetően fontos meghatározó szerepet játszanak, miután a szinpadon a szinész a zene tolmácsolója. Ezek a követelmények egyazon színpadképen belül ésszerűen variálódhatnak, és sajátos mozgékonyságot kívánhatnak meg a színpadképtől. De a diszlet-elhelyezést illetően is fennforog egy épp ilyen fontos ok a mozgékonyságra, és ezt az okot a Wortton-dráma természetében kell keresnünk. Az előadás expresszivitása nem csupán a látható eszközöket semmisiti meg, ha ez szükségesnek mutatkozik, hanem még inkább és legfőképpen az előadás formájának általános materiális jelentését. Megmagyarázom, mit értek ezen. A szinpadi illúzió megteremtésére irányuló törekvések minden díszletnek állandó aspektust kénytelenek kölcsönözni; annál is inkább, mivel ezt az illúziót szinte kizárólag vertikális vásznak befestésével hozzák létre. És miután 89