Appia, Adolphe: A zene és a rendezés. 1892 - 1897 (Válogatás) I. - Korszerű színház 98. (Budapest, 1968)

Első rész: A rendezés mint kifejezési eszköz

tett vászon volt, most harmonikusan beleolvad a közelebb levő pannókba és megnyujtja ezek perspektíváját; a festett és ! valóságos világítás tetszetős fényhatásban olvad össze. A szem tökéletesen kielégül.

Emeljük még feljebb tekintetünket: az elégedettség csökken. Mert vagy a színpadkép sajátos természete nem indokolja a szegélyek kényszerűsége következtében létrejött keretet, vagy az indok nem volt elegendő a díszlet lezárásához, vagy pedig az egész színpadkép elhelyezésének megválasztását túlságosan is nyilvánvalóvá teszi számunkra az a szükségszerűség, hogy biztosítsa a keret felső lezárását.Egyébként sok más kombináció Í3 lehetséges - ezek között csupán egy vagy két olyan van, amely a díszlet középrésze által megteremtett "illúziót" csorbítatlanul fenn tudja tartani.

Ha most egyetlen gyors pillantással az egész színpadképet átfutjuk, a bennünk keletkezett vegyes érzelmeket a középrész nyújtotta jó hatás nem tudja kellőképpen kiegyensúlyozni. Csak a gondokodás segítségével tekinthetjük az egészet elkerülhetetlen konvencióknak alávetett reprodukcióként, és azt az illúziót, amelyet mindenáron meg akartak számunkra teremteni, tulajdonképpen nekünk, nézőknek kell legbensőnkben létrehoznunk. Amit a néző esztétikai aktivitásának nevezhetnénk, igy visszájára fordul, mert a művészeti alkotásban nem vehetünk részt azzal, hogy gondolatban absztraháljuk az előadás nyújtotta hatást. így az előadás a drámát irodalmi megva - lósitásánál jóval alacsonyabb rendű formába kényszeríti. Még az is előfordul, hogy az egész színpadi felszerelést és a nézőtér elrendezését méltatlan tréfának érezzük. Valóban, mire jó ez a luxus és ez a sok erőfeszítés, ha az illúziót lehetetlen megteremteni, és ha ennek az illúziónak a kergetése mégis megfosztja a látványt kifejező erejétől, és következésképpen minden művészi értéktőr?

Itt már feltételezem.,hogy a színész elfoglalta helyét abbai a díszletben, amelyen szemünkkel végigfutunk. Ámde helye sajnos nem a kép centrumában van. így az, aki drámai cselekvése révén az előadásnak és az arra fordított figyelmünknek egyetlen indítéka, a díszlet azon részében kénytelen mozogni, ahol a színpadi illúzió a