Appia, Adolphe: A zene és a rendezés. 1892 - 1897 (Válogatás) I. - Korszerű színház 98. (Budapest, 1968)

Első rész: A rendezés mint kifejezési eszköz

tudatosul, hogy a feje felett levő tető a különös színpadi alkotmányt is takarja. Az újonc mindig kicsit elszomorodik a közönséges és tömör falak láttán, melyek állítólag keretet adnak az őt nemrég elbűvölő csodáknak. És valóban különös aránytalanság van egy színház külső látványa és azon mélyedés között, amely mindenképpen leválasztja a színpadot a nézőtértől. Az építészek ezt a zavaró körülményt olyan külső elrendezéssel hárították el, amely az épület messzivitását csökkentette és célját a lehető legnyilvénvalóbbá tette. Annak, aki nem ismeri a modern diszletezés elveit, ez az elrendezés ugyanakkor egyáltalán nem látszik kifejezőnek, mert a díszletek számára rendelt kalitkának, amely úgy fest, mint egy kis ház a nagyon, semmi köze a színpad kínálta színjátékhoz, és látható voltának sincs több' értelme, mintha az alagsort mutogatnák. Kétségkívül különb a korábbi nehézkes építményeknél, de nem kell neki kifejező értéket tulajdonítani; ilyennel egyáltalán nem rendelkezik. Nem valamilyen, a nézőtérrel ellentétes,világot ábrázol, miután ez az egész világ teljesen fiktiv. Egy pályaudvar, vagy egy akármilyen csarnok külső elrendezésével is jelezni tudja rendeltetését; kénytelen rá,mivel sajnos nincs más stílusunk, mint az, amely a nyílt bevallásból következik. Ezeknek az építményeknek a célja materiálisán megfelel forrnájuknak,tehát kifejezőek és a mi hibánk, ha az, amit kifejeznek, nem érdekes.

Az antik színház külső formája éppoly világosan érthető volt, mint az ókoriak egész élete. A görögök szemében, világos és érintetlen tekintetüknek egy modern színház bonyolult tömege visszataszító és értelmetlen lett volna, ügy vélték, hogy az előadás színhelyének vagy körformával keletkezett porondnak, vagy vízszintes vonallal lezárt amfiteátrumnak kell lennie. Mindaz, amit a porondhoz csatolnak vagy ami kívül esik azon a vonalon, amely az amfiteátrumot lezárja, már nem tartozik az építményhez; ezek olyan kellékek, amelyeket kívánatos elrejteni, vagyis legalábbis ideiglenes és önkényes jellegükben megkülönböztetni az épület többi részétől. Az ókori színpad nem holmi nyílás volt, mint a mienk, amelyen át egy kis térségen bemutatják valamely hatalmas erőfeszités-sorozat végeredményét.. Az ókori dráma cselekvés volt és nem látványos sás ez a cselekvés jótékonyan testesítette meg a tömeg kielégítetlen vágyát;

71