Appia, Adolphe: A zene és a rendezés. 1892 - 1897 (Válogatás) I. - Korszerű színház 98. (Budapest, 1968)
Első rész: A rendezés mint kifejezési eszköz
hogy az eképpen korlátozott színjáték éppen korlátozottságában találja meg a maga kifejezését. Ebből következik, hogy az értelmi utón felfogható forma, a jelzés, kizárólag a kifejező forma csökkentése révén létezhet a Wortton-dráma színpadán, ugyanakkor azonban a kifejező forma léte független. Váltakozásuk tehát mindenkor a kifejezés, és sohasem a jelzések mennyiségének modulációjából áll. A továbbiakban látni fogjuk, hogy a világítás miatt a legfőbb színpadi kifejezési eszköz éppen azzal a rugalmassággal rendelkezik, amelyet a jelszerüség képviselője, a festés nem tud elérni, és igy a technikai eszközök jellegükben megfelelnek annak a szerepüknek, amelyet a költói-zenei ökonómiában be kell tölteniök. Nyilvánvaló, hogy bármilyen konvencióra vagy a színpadi illúzió felkeltésére alapozott előadási elv nem lenne képes hasonló mozgékonyságot biztosítani anélkül, hogy ne tévedne a legnevetségesebb önkényeskedésbe. A közönség számára kizárólag a látvány kifejező formája képes az előadás egységét fenntartani, mert ezt az egységet már nem a látvány értelmi és formális jelentése, hanem kifejezésének állandósága képezi; és ez az utóbbi csak intenzi - tásának változásaiban válik valóban érzékelhetővé. A zene színpadi felidéző ereje, expresszivitása következtében hiánytalan, mint a díszlet-elhelyezés tárgyalásánál látni fogjuk.De ha az anyagszerü felidézés erejét csökkentjük, ezzel a látvány teljességét csorbítjuk, és a felelősség ekkor a drámaíróra hárul. A muzsikus ugyan a színpadi megvalósítás során nem ütközhet semmilyen lehetetlenségbe, de korántsem igy van ez a költőnél.1 Előfordulhat például, hogy noha a cselekmény, vagy a költői tartalom egy része elsősorban értelmünkhöz szól, a drámaírónak mégis a zenei kifejezés elég jelentékeny kiterjesztésére van szüksége. Ebben az esetben, ha az értelmi elem elsődlegessége ellenére a zene igényli a látvány kifejező formájának megteremtését, a szerzőnek szembe kell néznie azzal a veszéllyel, hogyha a zenének engedelmeskedik, esetleg nem fogják kellőképpen megérteni, vagy 1 1. A költő-muzsikust itt az okfejtés megkönnyítése kedvéért igy bontom fel, de ez a felbontás nem elégít ki. így kellene mondani: az értelemhez szóló drámairó, illetve az érzelmekhez és indulatokhoz szóló drámairó. 66
