Appia, Adolphe: A zene és a rendezés. 1892 - 1897 (Válogatás) I. - Korszerű színház 98. (Budapest, 1968)

Első rész: A rendezés mint kifejezési eszköz

re vonatkozó elkerülhetetlen következményére. Pillanatnyilag elegendő, h8 világosan megkülönböztetjük azokat a technikai eredményeket, amelyek a korábbi elméleti alapelvekkel függnek össze, azoktól a konkrét materiális következményektől, amelyek kizárólag példával határozhatók meg.

A technikai vonatkozások tekintetében az előadási, téryezők alkalmazásét elsősorban a költői-zenei szöveg Írja elő; de amint elérkeztünk ennek vagy annak s drámának a lényegéhez, kiderül, hogy a rendezés materiális felelőssége mégis visszaháramlik a drámaíróra, mivel a partitúra nem használ mindenki számára érthető ryelvet. Ez utóbbi szempont egyáltalán nem zárja ki az elsőt, de tapasztalati jellege miatt helye nem ebben a fejezetben van; addig tehát, árig Wagner drámái nem teszik majd lehetővé számunkra törvényeinek meghatározását, csak emlitést tehetek róla.

Kérem tehát az olvasót, hogy a következő lapokon a partitúra tényleges szinpadi transzpoziciójának tárgyalását ne tekintse holmi gyakorlati jelentőséggel nem biró képzelgésnek; ez a transzpozició a költő-muzsikus alapvető tevékenysége; hogy miként tolmácsolja a partitúra utasításait a közönséges megértés számára: másodlagos jellegű tény, jelentősége csak akkor van, ha az alapvető tevékenység már befejeződött.-Annak érdekében, hogy a zene által sugallt előadási hierarchiát meghatározzam, az előadási elemeket kénytelen voltam már ismert formájukban felhasználni. . Ez a terminológia azonban csak megközelítő értékű.

De minthogy a jelenleg, diszletelemekhez olyan kézzelfogható forma kapcsolódik, amely az olvasó képzeletébe férkőzve az általam közvetíteni kivánt elképzelést teljesen kiforgatná valójából, előbb le kell rombolnom a színházzal kapcsolatban meggyökeresedett egyik legerősebb előítéletet, amely mér csak azért is igen életerősnek hat, mert egész rendezéselméletünk ezt támasztja, vagy úgy látszik, mintha ezt támasztaná alá. Ez az előítélet a szinpadi illúzió megteremtésének szükséges voltához fűződik.

5o