Appia, Adolphe: A zene és a rendezés. 1892 - 1897 (Válogatás) I. - Korszerű színház 98. (Budapest, 1968)
Első rész: A rendezés mint kifejezési eszköz
legközvetlenebbül azt a lelkiállapotot, amelynek átélése fontos számunkra, és az előadás többi tényezője szükségszerűen ennek van alárendelve.így a beszélt dráma optikai problémája elsősorban az, hogy a közönség többsége számára lehetővé tegye a szinészek arcjátékának pontos méltánylásét. Milyen eszközökkel rendelkezik a költő-muzsikus drámájának szinésze ugyanezen fájdalom tolmácsolásához? A zene bizonyos szimfonikus kombinációval fogja kifejezni emlékének tárgyát és ezt olyan pontos hangsúlyokkal teszi, hogy még mielőtt tudomást szereznénk arról, miszerint a fájdalmat az elvesztett boldogságra való emlékezés okozza - magunk is fájdalmasan étérezzük e boldogság elvesztését; úgy hogy a kifejezésnek nincs is többé feltétlenül szüksége a szereplőre ahhoz, hogy érvényesüljön. Ezenkívül, mivel a színész a zenére bizhatja a szenvedését okozó képek festését, fájdalmát lelke mélyére rejtheti és kizárólag a jelenlegi állapotára vonatkozó érzelmek kifejezésére szoritkozhat. Ebben szintén támogatni fogja a zene, nem csupán a kontraszt-hatással, hanem azzal is, hogy a jelen pillanatot épp olyan pontosan ábrázolja, mint a múltbeli emléket. A beszéddel való egyesülése lehetővé tette számára a boldogságnak mint egykor jelen valónak kifejezésbeli rögzitését; most pedig ezt a kifejezést átengedheti a tiszta zenének, és újra egyesülve a költeménnyel, az előadás által meghatározott pillanat kifejesését rögziti.1 A szinész, aki igy szinte akarata ellenére merül el benső életének atmoszférájába, itt nem játszik olyan fontos szerepet, mint a beszélt drámában. Tisztában van azzal, hogy fájdalmának megisme-1. Természetesen a prózai szinész a drámai cselekmény már lezajlott részére is épithet a közönség előtti pillanatnyi magatartás alátámasztására, csakhogy ezek közvetett eszközök. En pedig itt azokról az eszközökről beszélek, amelyek adott pillanatban konkrétan latba vethetők valamely lelkiállapot tolmácsolásához, mégpedig a néző gondolkodásának segítségül hivása nélkül. 38
