Appia, Adolphe: A zene és a rendezés. 1892 - 1897 (Válogatás) I. - Korszerű színház 98. (Budapest, 1968)

Első rész: A rendezés mint kifejezési eszköz

tar Egyetlen, kifejező tartalmának felszabadításéra irányuló erőfeszítés sem tudott olyan formát tslélni számára, amelyet ugyanez a kifejezés írna elő. A magasabbrendü fejlődés, amely növelte a zenei kifejezés lehetőségeit, szükségképp mind nyilvánvalóbbá tette az ellentmondást a művészt a hangok alkalmazására ösztönző igény, valamint azon önkényes kombinációk között, amelyekre ezen hangokat késztették; aztán eljött a pillsnat, amikor e művészet kifejező hatalma áttörte a túlságosan szűkre szabott formabéklyó-Észrevették tehát, hogy azok ez elemek, amelyek minden hangkor.ináció alapját képezik, szoros kapcsolatban állnak belső életünk, érzelmeink és indulataink alapelemeivel; ez utóbbiak kombinációit belső tudatunkban közvetlenül ismerjük, tehát képesek a zene kombinációit is irányítani, és ily módon összeegyeztetni a zene kifejező szerepét formai fejlődésének szükségszerűségével.

így belső életünk nyújtja a zenének azt a formát, amellyel a zene ezt az életet kifejezi. Midőn a forma és a kifejezés tárgya sEcncs, abban a pillanatban minden ellentmondás megszűnik.

Ez a megállapítás félelmetes problémát vetett fel: miként szabhatja meg belső életünk teljes precizitással a zene formáját? Avagy, ami csupán másik oldala a kérdésnek: miként nyilvánulhat meg e zenei kifejezés evidens módon e belső élet formájában?

Művészetének gyors fejlődése sorén htsonló probléma nem adódhatott a zenész számára - ekkor a technikai lehetőségek növelése révén a zene fenntartásán kellett őrködnie. Jelenleg ezek a felhalmozott kifejezési lehetőségek messzemenően meghaladják a zenei formák önmagukért való önkényes játékéhoz szükséges msximumot. Ezért kellett a zenésznek megelőznie a drámaköltőt, akinek nyelve többé nem felelt meg kifejezésbeli igényeinknek: Beethovennel a zenesdréms közvetlen közelébe került; Wagner pedig befejezte a müvet, beteljesítette a költő és zenész egyesítését, és igy megoldotta a problémát. Ettől kezdve a költő ki tudja fejezni szereplőinek belső életét és a zenész nyugodtan átadhatja magét s belső élet kifejezésének, miután ettől nyeri a formát.

3o