Appia, Adolphe: A zene és a rendezés. 1892 - 1897 (Válogatás) I. - Korszerű színház 98. (Budapest, 1968)

A szerző második előszava (1918)

Az ebből következőket szinte szükségtelen elmondani:színházaink berendezésének egy szabadabb és rugalmasabb drámai művészet koncepciójának szolgálatában kell fejlődnie. Előbb vagy utóbb megvalósul az,amit majd nézőtérnek fogunk nevezni. A jövő székesegyháza hatalmas, alakítható és szabad térségével társadalmi és művészi, életünk legkülönbözőbb megnyilvánulásait fogadja be majd és a drámai művészet virágzásának par excellence színhelye lesz - akér a közönség jelenlétében, akár anélkül.

Nincs a művészetnek még egy olyan formája, amelyben a társadalmi szolidaritás tökéletesebben kifejezhető lenne, mint a drámai művészetben; különösen ha visszatérne nagyszerű forrásaihoz, amikor a nagy vallási vagy hazafias érzelmeket, vagy egyszerűen csak emberi megnyilatkozásokat közösségi formában keltették életre - és ezeket formálná át modern elképzeléseinek megfelelően.

Mindeddig a Jacaues-Dalcroze általiét - rehozott ritmikai tanitás az egyetlen, amely előbb felkelti az emberi lény legparancsolóbb akaratát és törekvéseit, majd pedig megteremti ezek szabad és örömteli térbeli kivetítésének eszközeit is. A szépség nem célja, hanem eredménye. így biztosit bennünket: törekvéseink tisztasága felől. Láttuk, hogy ez a harmonikus testkultúra, a számára készült muzsika mély értelmű

.5