Appia, Adolphe: A zene és a rendezés. 1892 - 1897 (Válogatás) I. - Korszerű színház 98. (Budapest, 1968)

A szerző második előszava (1918)

egy keveset feláldozzon és igy nem tudott úrrá lenni azon a kegyetlen konfliktuson, amely hol tudatosan, hol kevésbé tudatosan gyötörte: zenéje nem találta és nem is találhatja meg a maga adekvát kivetülését a színész élé testében, hacsak nem semmisiti meg önmagát; ugyanakkor fennállt azonban ezen zene és ezen test egyidejű bemutatásának szükségszerűsége.

Aki lelkében átérezte ezt a tragikus konfliktust, sohasem fogja megtagadni azt az embert és azt az életművet, amely szent együttérzést keltve benne, felszabadította. Wagner életműve megmentette e munka szerzőjét az önkényes érveléstől. Megmutatva neki az akaratától függetlenül követendő utat, arra kényszeritette, hogy úgyszólván önmagával szemben is rálépjen erre az útra.

X

Emikor 1895-ben e könyv szerzője megirta A szinész /I./ c. fejezetet, érezte, hogy fel kellene fedezni egyfajta zenei gimnasztikát, amely közvetitő, összekapcsoló szerepet játszana a színész és a zene között. Anélkül - sajnos -, hogy ez a wagneri kompromisszumot megszüntetné, úgy érezte, eképpen csökkenthetné annak hatását és - ki tudja - talán igy arra késztetné a szinészt /és vele a drámairót/, hogy a színész és a zene egyidejű színpadi jelenlétének jobban megfelelő forma

11