Simson, Lee: Kezdődhet a játék. II. (A díszlet művészete) - Korszerű színház 97. (Budapest, 1968)

IV. rész: Alternatívák

gényiró, egy biológus, egy kisvárosi szépség és egy konvencionális üzletember meg tudta világítani úgy, amint egymáshoz szólva nem tehette volna: mi a belső jelentősége vonzalmainknak és taszításainknak, abban a : formában, , ahogyan ezeket az érzelmeket apa és lánya, férj és feleség, vagy két szerető tipikus viszonylatai a mai társadalmon belül kialakítják. A költészet a drámákban mindig csak közjáték és meg is marad különös közjátéknak, mindaddig, amig technikailag nem válik a drámairás szerkezetének szerves részévé. E szerves tagolódás hiján a költői képalkotás és a költői ritmus felfokozott elemei művi és felszínes díszítésnek, dekorativ fölöslegnek tűnnek, ahelyett, hogy szükségszerű eszköaként szolgálnák a drámai téma realitásának felfokozását.

Mindazonáltal semminemű, a monológhoz hasonló költői konvenció önmagában még nem éleszti fel a dráma költőiségét. Ameddig az ilyen konvenciót nem töltik meg a költői nyelv párlatával,az csak üres kebely marad. Viszonylag könnyű dolog, bogy kiválasszunk valamilyen érzékeny, befelé fordult fiatalembert, akit Henry ELsinnek vagy, mondjuk, Henry Elginnek hivnak, bemutassuk szenvedését, amiért még jó karban lévő anyja másodszor is férjhez ment, leültessük az udvaron, ahol a gyerekek egy hóembert hagytak, felöltőt huzzunk rá és a következő önkinzó töprengést adjuk szájába:

HENBY: Az ördög vinné a mostohaapámat: buja vén fattyú. Bárcsak megölhetném. De én csak nyáladzó köldöknéző vagyok. Mást sem tudok, mint panaszkodni. Semmire nem vagyok képes.... Anyám... az anyám ringyó. Nem! Ezt nem volna szabad mondanom. Bocsáss meg, anyám... De valósággal megőrjit a gondolat. Istenem! bárcsak végezhetnék magammal - és lerázhatnék magamról mindent. Nincs értelme az életnek. /Még magasabbra huzza gallérját./ Félek! Félek a cselekvéstől. Félek a haláltól. /Megrázkódik/ Szellemek. Erről beszéltek, amikor kicsi voltam és féltem a sötéttől. És hatott rám. Ma sem szabadulok tőlük. /A hóemberre néz/ Én is csak kásából vagyok - akárcsak te. /Keserűen felkacag, leveszi a hóember fejéről a viharvert cilindert és mély bókkal meghajlik felé/ Bárcsak holnap én is elolvadnék veled együtt - szétesnék, elolvadnék, beleszivárognék a földbe, lecsurognék a csatornán stb., stb.

89