Simson, Lee: Kezdődhet a játék. II. (A díszlet művészete) - Korszerű színház 97. (Budapest, 1968)
III. rész: A színész és a harmadik dimenzió
Ez a suttogó sötétség burkolja Izoldát, amint Trisztánhoz szalad. Találkozásuk első extázisában a teraszon maradnak, majd a találkozás tetőfokán a közönséghez közelednek. Fokozatosan, szinte észrevétlenül, elhagyják a teraszt és egy alig kivehető lépcsősoron át egy emelvényféléhez érkeznek, az előtér közelében. Aztán,i amikor vágyuk valamennyire csillapul és csak egyetlen gondolat egyesit! őket, miközben rajtunk egyre inkább elhatalmasodik i az Idő Halálának tudata, végülis a színpad legelejére érnek, ahol - most vesszük észre először - egy pad vár rájuk. Az egész, őket körülvevő titokzatos árnyékos hely hangulata mindinkább egyöntetűvé válik; a terasz és a kastély körvonalai elhalványodnak, sj még a színpad különböző szintjeit is alig lehet megkülönböztetni. Talán a kialudt fáklya hatására egyre mélyülő sötétség kontrasztja miatt, vagy talán mert szemünk Trisztán és Izolda útját követte - bárhogy is legyen, érezzük, hogy milyen lágyan ringatja őket minden körülöttük lévő tárgy. Brangöne dala alatt a fény még halványabb lesz; most már az alakok testi körvonalai is homályossá válnak. Ekkor hirtelen halvány fénysugár vetődik a színpad hátsó részének jobb oldaláras Maike király és fegyveresei rontanak be. Lassan erősödik a hideg, színtelen nappali világítás. Szemünk lassan felismeri a díszlet főbb körvonalait, a színek teljes keménységükben érzékelhetővé válnak. Ekkor - amint Trisztán, a legnagyobb erőfeszítéssel kivívott önuralom árán, rádöbben, hogy végtére is az élők között van - párbajra hívja ki Melotot. A díszletnek, mely színeiben hideg és kémén;', mint a csont, csak egyetlen pontját kiméli, hagyja meg lágynak és árnynak a derengő hajnal! a padot, a terasz tövében.” És mindezt 1899-ben Írták! Nem ismerek a színháztörténetben még egy dokumentumot, amely teljesebben tárná fel az alkotó képzelet szerepét egy dráma szinrevitelénél, vagy jobban példázná, hogy az alkotó művész képzelete milyen törvényszerűen specifikus és konkrét. Az idézet részleten, valamint annak folytatásán és a következő hasonlói*, a Nlbelungok gyűrűjéhez kapcsolódó elemzésen mérhetjük le Appia zsenijét. Hozzá hasonlítva Craig homályos célozgatásai és terjengős nagyképűsködése méginkább egy felfújt nagyság képét mutatják. Néha Appia 55 I
