Simson, Lee: Kezdődhet a játék. II. (A díszlet művészete) - Korszerű színház 97. (Budapest, 1968)

III. rész: A színész és a harmadik dimenzió

Ez a suttogó sötétség burkolja Izoldát, amint Trisztánhoz szalad. Találkozásuk első extázisában a teraszon maradnak, majd a talál­kozás tetőfokán a közönséghez közelednek. Fokozatosan, szinte ész­revétlenül, elhagyják a teraszt és egy alig kivehető lépcsősoron át egy emelvényféléhez érkeznek, az előtér közelében. Aztán,i ami­kor vágyuk valamennyire csillapul és csak egyetlen gondolat egye­sit! őket, miközben rajtunk egyre inkább elhatalmasodik i az Idő Halálának tudata, végülis a színpad legelejére érnek, ahol - most vesszük észre először - egy pad vár rájuk. Az egész, őket körülve­vő titokzatos árnyékos hely hangulata mindinkább egyöntetűvé vá­lik; a terasz és a kastély körvonalai elhalványodnak, sj még a színpad különböző szintjeit is alig lehet megkülönböztetni. Talán a kialudt fáklya hatására egyre mélyülő sötétség kontraszt­ja miatt, vagy talán mert szemünk Trisztán és Izolda útját követ­te - bárhogy is legyen, érezzük, hogy milyen lágyan ringatja őket minden körülöttük lévő tárgy. Brangöne dala alatt a fény még hal­ványabb lesz; most már az alakok testi körvonalai is homályossá válnak. Ekkor hirtelen halvány fénysugár vetődik a színpad hátsó részének jobb oldaláras Maike király és fegyveresei rontanak be. Lassan erősödik a hideg, színtelen nappali világítás. Szemünk las­san felismeri a díszlet főbb körvonalait, a színek teljes kemény­ségükben érzékelhetővé válnak. Ekkor - amint Trisztán, a legna­gyobb erőfeszítéssel kivívott önuralom árán, rádöbben, hogy vég­tére is az élők között van - párbajra hívja ki Melotot. A díszletnek, mely színeiben hideg és kémén;', mint a csont, csak egyetlen pontját kiméli, hagyja meg lágynak és árnynak a derengő hajnal! a padot, a terasz tövében.” És mindezt 1899-ben Írták! Nem ismerek a színháztörténetben még egy dokumentumot, amely tel­jesebben tárná fel az alkotó képzelet szerepét egy dráma szinre­­vitelénél, vagy jobban példázná, hogy az alkotó művész képzelete milyen törvényszerűen specifikus és konkrét. Az idézet részleten, valamint annak folytatásán és a következő hasonlói*, a Nlbelungok gyűrűjéhez kapcsolódó elemzésen mérhetjük le Appia zsenijét. Hoz­zá hasonlítva Craig homályos célozgatásai és terjengős nagyképűs­ködése méginkább egy felfújt nagyság képét mutatják. Néha Appia 55 I

Next

/
Thumbnails
Contents