Simson, Lee: Kezdődhet a játék. II. (A díszlet művészete) - Korszerű színház 97. (Budapest, 1968)

III. rész: A színész és a harmadik dimenzió

sodlagos jelentőségétől eltekintve, hogy megvilágítja a sötét színpadot, a legnagyobb plasztikus erővel rendelkezik, mert a legkevésbé van alávetve a konvencióknak és ezért élénken, és legkifejezőbb formájában képes feltárni a jelenségek világának örökké változó arculatát."

A Rembrandt, Piranesi, Daumier és Meryon által használt fényt és árnyékot végre ábrázoló eszközként vezették be a színházba, nem háttérvászonra szórva, ahogy azt a romantikus diszletfestők tették, hanem olyan közegként, amely valóban megtölti a teret és valódi térfogattal rendelkezik. Megfoghatatlan kötelékként kapcsolta össze a szinészt, bárhol és bárhogyan mozgott is, környezetén^ minden részletével. A színpadkép plasztikus egysége folyamatossá vált.

Ha megnézzük az Appia előtti díszletek reprodukcióit - márpedig a diszlet történetét szinte "Appia után" jelzéssel lehetne kettéosztani, mintahogy a történelmet általában Krisztus születésével osztják fel -, azt látjuk, hogy egyenletes ragyogás tölti be őket; “mindennek egyforma fontossága van. A szinpad olyan, mint egy já— tékszinház fényképe; a színészek akár papírmasé bábuk is lehetnének. Appia rajzaiban válik először a szinpad a világ mikrokozmoszává. Az ő színpadán "a reggelből dél lesz, a délből harmatos este", s az este lassan éjszakába hajlik; színészei pedig élőlényeknek látszanak, akik hozzánk hasonlóan nap- vagy holdfényből haladnak az árnyékba. Lábuk alatt nem padló van, hanem a föld felszíne, fejük felett nem diszletvászon, hanem a távoli, mindent beburkoló égbolt, úgy, ahogy mi látjuk. A mélység valóságosnak látszik és a távolság végtelenül tovább szűkül, mint a matematikai eltűnési ponton összefutó festett vonalak. Appia a diszletfestés konvencióit támadva újabb, átütő jelentőségű konvenciót vezetett be. k formák festett illúziójának átlátszó trükkjeit a tér illúziójával helyettesítette; s ez az illúzió arra az átlényegitő erőre épült, amellyel az irányított és szabályozott fény ruházhatja fel a szinházi ács múlandó építményéit. A harmadik dimenzió, amely négy évszázadon át foglalkoztatta intenziven a nyugati szellamet.amelyet metafizikusok definiáltak, tudósok tanulmányoztak, festők utánoztak, a színház nyelvén született újjá, vált megfog-I