Simson, Lee: Kezdődhet a játék. II. (A díszlet művészete) - Korszerű színház 97. (Budapest, 1968)
III. rész: A színész és a harmadik dimenzió
mennyiségét visszaverje, a disziet mint festett kép ugyanilyen mértékben vészit hatásából." Appia teljesen elvetette annak a kompromisszumnak a lehetőségét, hogy távol tartsa a színészeket a perspektivikus háttérvászontól, ott, ahol az ajtók csak a könyökükig értek, vagy hogy óvja őket, hogy ne támaszkodjanak neki a színpad előterében a lenge vászonfalaknak. Egyszerűen tagadta, hogy a harmadik dimenzió festett utánzatainak helye van a színházban, mégpedig olyan végérvényes határozottsággal, mely elemzését forradalmi kiáltványnak tüntette fel. Ő száműzte elsőként a diszletfestőt és festett építményeit a modern színpadról. Appia száméra a színész volt a massgebend - a r mértékadó.^ Egységet csak úgy lehet elérni, ha a disziet minden \ részletévé színészhez viszonyítjuk. A színész három dimenziós, tehátaz egész diszletet következetesen három dimenzióssá kell tenni ója, 1 i mint A színpadi díszletnek nem lehet igazi esztétikai koncepciia nem következetesen és minden izében plasztikus. Appiának ilméletirónak a jelentősége azoknak a módszereknek a következetességében és gyakorlati jellegében rejlik, amelyeket ennek a célnak az elérésére körvonalazott. Itt volt valaki, aki nem a levegőben, felfüggesztett háttérvász - nakon kezdte beépíteni a színpadot, hanem a földön, ahol a szinész mozgott és dolgozott. Azt kívánta, hogy a színpadot szintekre tagolják, magaslatokra,lejtőkre és síkokra, amelyek támogatják és hangsúlyozzék a színész mozdulatait. És ezek a szintek sem lehetnek elszigetelődve egymástól - itt egy vászonnal bevont faemelvény, ott egy sziklatömb a kopár deszkapadlón, amott "heverő gyepszőnyegből") a színpad padlójának tökéletesen harmonizált, plasztikus egységet kellett alkotnia. Ebben a vonatkozásban Appia úgy gondolkozik, mint egy szobrász. Ahhoz, hogy valaki elkészíthesse az általa leirt színpadi padlózat modelljét, agyagot kellene használnia. Az egesz teret, melyet a színpadi disziet betöltött, szobrászati egységnek tekintette. A valódiság hatását, amit úgy értek el, hogy a kulisszákat derékszögben egymáshoz csatolva utánozták egy épület sarkát, Appia gyarlóan mechanikusnak találta. Az ő színpadi kompozíciói sokkal szabadabbak voltak) az egész terület úgy volt megszerkesztve, hogy benne aszimmetrikus, térbe-49 I
