Simson, Lee: Kezdődhet a játék. II. (A díszlet művészete) - Korszerű színház 97. (Budapest, 1968)
III. rész: A színész és a harmadik dimenzió
lehet ezt a négy elemet úgy összekapcsolni, hogy nyilvánvaló egységet alkossanak? Appia ugyanis, akárcsak a szász-meiningeni herceg, tudatában volt annak, hogy ha egy produkció plasztikus elemeit szabadjára engedik, menthetetlenül ellentmondásba kerülnek egymással. A korabeli színpadokat vizsgálva azt látta, hogyakortérs diszletfestők egyszerűen darabokra nyirbálták eredeti képeiket, a darabokat szétszórták a színpadon, és aztán elvárták a színésztől, hogy legjobb tehetsége szerint kiigazodjék közöttük. A festett díszletek együttesében csupán a festett háttérvászon nem volt nevetséges kompromisszum. Természetesen a diszletfestő, épp mert festő volt, szeretett annyi meg nem szakított vászon-felül etet -a-nzinpadra vinni, amennyit csak lehetett. Leginkább a színpad tété je és padlója közötti terület érdekelte őket, mert a közönség nagyrészének látóvonalához igazodva itt tudtak maximális festői hatást elérni'.} A színész azonban a szinpad padlóján jelenik meg, l ott, ahol a festett diszlet, mint festmény, a legkevésbé hatásos. Amig a díszletben a hangsúly a festett elemeken van, az élettelen kép csak színes illusztráció, melybe a színész által életre keltett szöveget beleillesztik. A kettő ütközik, nem találkozik soha, nem lép egymással a legcsekélyebb drámai értékű kölcsönhatásba sem, holott, Appia szerint, ötvözetet kellene alkotniuk. "Élő lábak róják ezeket a deszkákat mintán 1 síikkel .ráébresztenék díszleteink ürességére és fogyatéknsságaira." Minél jobb egy diszlet, mint festmény, annái rosszabb, mint színpadi díszlet; minél tökéletesebben kelti a festészet képi' konvenciói segítségével a harmadik dimenzió illúzióját,' annál lükéleüesebPéri rombolja le ezt az illúziót minden egyes mozdulatával a valóban 1 három dimenziós színész. CTlert a szinész egyetíaSTmozdulatát 'sem 1 lehet életszerű kapcsolatba hozni vászondarabra festett tárgyák- I kai." A festett díszletek nemcsak a színésszel vannak diszharmó‘ ’ niában, hanem a fénnyel is, mely megvilágítja őket. "A fény és a I függőleges festett felületek inkább megsemmisítik, semmint erősitik egymást... E két szinpadi elem kibékíthetetlen konfliktusban áll egymással, mert a függőleges, festett síkot ahhoz, hogy látni lehessen, úgy kell elhelyezni, hogy a maximális megvilágítást kapja." Minél fényesebben van viszont megvilágítva, annál nyilvánvalóbbá válik a közte és a szinész közötti egység hiánya. "Ea a díszletet úgy helyezzük el, hogy az a ráirányított fény bizonyos 48
