Simson, Lee: Kezdődhet a játék. II. (A díszlet művészete) - Korszerű színház 97. (Budapest, 1968)
III. rész: A színész és a harmadik dimenzió
mészti meg az ismereteket, a képzelet, mely nem tényekben gyökerezik, legtöbbször üres konvenciókat szül, ezek pedig nagyon hamar üres formulákká válnak. A lecke, melyet a szász-meiningeni herceg a színházi tervezőknek adott, ugyanaz volt, mint amit Matisse-tól kaptak tanítványai, akikj mesterük kedvébe akarván járni, egy Ízben absztrakt színfoltokkal rakták meg vásznaikat. Ő egy görög fej gipszmintáját tette eléjük, és felszólította a meglepett ujitókat, hogy fessék meg. "Nem szabad azt gondolniuk, hogy öngyilkosságot követnek el, amikor közel maradnak a természethez, és pontosan próbálják ábrázolni. Kezdetben alá kell vetni magukat a természet hatásának.Később aztán hátat fordíthatnak neki, motiválhatják és esetleg szebbé tehetik." A történelmi jelmezek forrásainak tanulmányozása, mint a szász-meiningeni herceg minden egyéb tevékenysége, úttörő munka volt. Nem állt rendelkezésére megfelelő jelmeztörténeti munka.Kutatásai megelőzték Eacinet, Hottenroth, Hefner-Altene ck gyűjteményeit és azt a hatalmas kézikönyvtárat, amely azóta a témáról ösaszegyült. A meiningeni jelmeztervezés más tekintetben is értékes tanulságot hozott a szinház számára. Mihelyt az ember felfedezi akár a legképtelenebb, látszólag idomtalan és alkalmatlan történelmi stílusok tényleges konstrukcióját, mind, beleértve a legszélesebb abroncsos szoknyát is, könnyen viselhetővé válik. És amig a drámaírók makacsul a múltba helyezik müveiket, ez a •'"’dás óriási segítséget jelent a bennük játszó színészek számára. Még Erzsébet királynő is le tudott ülni,pedig a korabeli székek nem voltak másfél méter szélesek. Nemeseit, jóllehet tultömött tűpárnáknak hatnak, zekéik és mellényeik mégsem kárhoztatták mozdulatlanságra,ellenkezőleg, szevedélyesen tevékeny emberek voltak, akik éppen olyan fürgén mozogtak, mint mi hosszú nadrágjainkban, és ha nem golfoztak is, de legalább párbajoztak. Hogy miért, megtudhatjuk, ha alaposan szemügyre veszünk egy eredeti korabeli jelmezt a South Kensington—i múzeumban. Watteau és Boucher szép hölgyei bonyolult uszályos, fodros, redős ruhákompoziciókban táncolták a menüetett, és a korabéli gáláns metszetek tanúsága szerint minden különösebb nehézség nélkül űzték a szerelmet, anélkül, hogy levetkőztek vol-29